Masi azt is elmondta, Horner tévedett, amikor azt állította, hogy más versenyző ne kapott volna Verstappenhez hasonló büntetést. Kiderült, hogy az FIA a futam során tizennyolc kört törölt az egyes, négyes és tizennégyes kanyarokban történt kihágások miatt.
– Számos kört töröltünk a versenyen és a kvalifikáció során is, a szabadedzésekről nem is beszélve, ott töröltük a legtöbb köridőt, igaz, azoknak nem volt akkora jelentősége. Szerintem ebből egyértelműen kiderül, hogy mindenki egyforma elbírálásban részesült a pályahatárok kapcsán. Következetesen tartottuk magunkat a versenyjegyzetekben leírtakhoz és annak harmadik módosításához, amelyet a versenyzőkkel való egyeztetés után, szombat reggel adtunk ki. Világosan leszögeztük, hogy mit fogunk és mit nem fogunk elfogadni – fogalmazott az ausztrál versenyigazgató.
Michael Masi az istálló harmadik vádjára is reagált. Horner nem értette, hogy ha a bírák folyamatosan következetességről beszélnek, akkor a mclarenes Lando Norrist miért nem büntették meg, amikor a pálya elhagyása mellett előzte meg – a szintén Red Bull-pilóta – Sergio Pérezt. A versenyigazgató szerint a szabályoknak megfelelő előzésről volt szó.
– Ezt a Red Bull a futam alatt jelentette nekünk. Ellenőriztük, de Lando nem a négyes kanyar külső ívén ment el Sergio mellett. A manőverre az ötös kanyar féktávján, a DRS-zóna végén került sor – tájékoztatott a versenyigazgató, akinek a szavait a „vétkes” Norris is alátámasztotta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!