Toto Wolff tulajdonképpen elismerte, drámakirálynőként viselkedett
A Mercedes csapatfőnöke Lewis Hamilton jövőjéről nyilatkozott a BBC-nek.
A Mercedes csapatfőnöke Lewis Hamilton jövőjéről nyilatkozott a BBC-nek.

Átalakítják a versenyirányítást a 2022-es idényre, két versenyigazgató fogja betölteni ezt a szerepet.

„Úgy gondolom, a legfontosabb, hogy a sportot helyezzük előtérbe és ne a show-t.”

Régi-új bizonyíték került a köztudatba, amely új megvilágításba helyezi az idényzáró történéseit.

A hírek szerint a Mercedes kérése nem talált süket fülekre a Nemzetközi Automobil-szövetségnél.

A FIA megvizsgálja a 2021-es idényzáró nagydíjon hozott, sokak által megkérdőjelezett döntéseket.

Horner szerint a három versenyhétvégén három igazságtalan döntés született Verstappennel szemben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A régi kihívó olyan, mint az új. De mégsem.

Nemzetközi ellenszélben érte el a nukleáris beruházás az első betonöntést.

Háborúba vinné az országot a Tisza, igenis létezik a Magyar Péterék által legtagadott megszorítócsomag, az Európai Néppárt számára pedig feladatot teljesítenek azzal, hogy támogatják Ukrajna EU-csatlakozását.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

Válságban Kijev, megérkezett a lengyel miniszterelnök.

Az Abu-Dzabiban zajló megbeszélésekről nyilatkozott Kirill Dmitrijev.

Oroszország kiáll Venezuela mellett.

Fotókat is megosztottak a stúdióból.

A magyar játékos bűne az volt ukrán ellenfele szemében, hogy 2022-ben részt vett egy oroszországi bemutató tornán.

A számok azt mutatják, hogy Magyarország több, eredetileg 2030-ra kitűzött célját már 2025-ben teljesítette, ami az energiaszuverenitás szempontjából is érdemi előrelépést jelent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.