Legutóbb tavaly év elején indult Grand Slam-versenyen a hússzoros GS-tornagyőztes Roger Federer, amikor az ausztrál nyílt bajnokság elődöntőjében búcsúzott, s a sportág svájci legendája hétfőn tért vissza a legrangosabb tornák mezőnyébe. Sikeresen tette, mert a Roland Garros első fordulójában 6:2, 6:4, 6:3-ra verte a világranglista 204. helyén álló üzbég Denisz Isztomint, aki Párizsban a selejtezőből jutott fel a főtáblára.

Fotó: Europress/AFP/Mehdi Taamallah
A már 39 éves Federer jelenleg a nyolcadik a rangsorban, a tavalyi melbourne-i Grand Slam-torna után két térdműtéten esett át, így szinte teljesen kihagyta a koronavírus-járvány miatt megrövidült 2020-as szezont, és csak idén márciusban tért vissza Dohában. Itt a 16 között búcsúzott, május 18-án pedig a genfi salakpályás tornán ugyancsak a nyolcaddöntőben esett ki, ráadásul hazai pályán első kiemeltként az első meccsén, mert a 32 között erőnyerő volt. Akkor a világranglista 75. helyén álló, 35 éves spanyol Pablo Andujar búcsúztatta, aki ugyan salakspecialista, de ez azért így is kellemetlen volt Federernek.
Párizsban Isztomin legyőzése után a második fordulóban a horvát Marin Čilićcsel (47.) találkozik, aki hétfőn hozzá hasonlóan három szettben verte a francia Arthur Rinderknecht (118.). A 32 éves Čilić 2018-ban harmadik volt a világranglistán, bizonyosan keményebb akadály lesz Federer számára, aki azonban a mérkőzése után optimistán nyilatkozott:
– Mindig látom a fényt az alagút végén. Ez a legfontosabb pillanatokban is segít.
A női verseny első fordulójában búcsúzott a hatodik helyen kiemelt kanadai Bianca Andreescu, a US Open 2019-es bajnokát a szlovén Tamara Zidansek győzte le 3 óra 23 perces maratoni mérkőzésen. A címvédő és a 20. születésnapját éppen tegnap ünneplő lengyel Iga Świątek könnyedén vette az első akadályt. A tavaly Australian Open-győztes, negyedik helyen kiemelt amerikai Sofia Kenin három szettben győzte le a 2017-es párizsi bajnok lett Jelena Ostapenkót, aki a világranglista 44. helyezettjeként nem lehetett kiemelt Párizsban.
Érdekesebb eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért). Férfiak: Federer (svájci, 8.)–Isztomin (üzbég) 6:2, 6:4, 6:3; Medvegyev (orosz, 2.)–Bublik (kazah) 6:3, 6:3, 7:5; Ruud (norvég, 15.)–Paire (francia) 5:7, 6:2, 6:1, 7:6 (7-4); Sinner (olasz, 18.)–Herbert (francia) 6:1, 4:6, 6:7 (4-7), 7:5, 6:4; Baszilasvili (grúz, 28.)–Lajović (szerb) 6:4, 6:3, 0:6, 6:2; Isner (amerikai, 31.)–Querrey (amerikai) 7:6 (7-2), 6:3, 6:4; Čilić (horvát)–Rinderknech (francia) 7:6 (8-6), 6:1, 6:2.