„Szakmai és emberi hibák sora tette tönkre a Vidi szezonját”

A Mol Fehérvár a Ferencváros és a Puskás Akadémia mögött a harmadik helyen végzett a labdarúgó NB I-ben, az FTC-től 22 ponttal lemaradva, és a kupadöntőt is elveszítette az Újpesttel szemben. Székesfehérváron hatalmas a csalódás, amint azt a klub sportigazgatója, Kovács Zoltán is leszögezte a Molcsapat.hu portálon.

Magyar Nemzet
Forrás: molcsapat.hu2021. 05. 16. 9:50
null
Kovács Zoltán Forrás: molcsapat.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nincs ezen mit szépíteni, rendkívül csalódott vagyok. Szakmai és emberi hibák egész sora tette tönkre ezt a szezont, és a végén hiába volt a kezünkben az esély, hogy megmentsük az idényt egy kupagyőzelemmel, még ez sem sikerült. Nem lesz meglepő, amit mondok: a Vidinél senki nem lehet elégedett az idei munkájával, akár a szurkolók, akár a vezetőség, akár saját magunk elvárásait nézem, csalódást okoztunk. Utólag azt mondom, a legnagyobb gondunk az volt, hogy nem tudtuk pótolni a rutinos játékosokat. Ha egy csapatból olyan futballisták távoznak, mint Juhász Roli, Huszti Szabolcs és Paulo Vinícius, akkor kulcsfontosságú, hogy az öltözőben és a pályán is legyenek olyanok, akik vállalják a felelősséget, és előlépnek. Kellenek a vezérek, nélkülük lehetetlen eredményt elérni. Szeretném, ha a csapat magánügye maradna, kiktől vártuk volna, hogy átvegyék a szenátorok szerepét a pályán és az öltözőben, de azt mindenki láthatta, hogy nem tudtuk megoldani a feladatot. Ez nem edzőkérdés, ezt egy közösségnek meg kell oldania saját magának, de sajnos nem történt meg – nyilatkozta Kovács Zoltán.

A nem különösebben sikeres, de nem is vállalhatatlan ősz után még lehetett bízni benne, hogy egy jó tavaszi hajrával az összeálló Fehérvár a Fradi nyomába eredhet, és ott volt még a kupa is, ahol ellentmondást nem tűrően menetelt a Vidi. Tavaszra azonban nemhogy enyhültek volna a gondok, de még súlyosabbá vált a helyzet Fehérváron.

Kovács Zoltán leszögezte, továbbra is hisz benne, hogy egy magyar edzőnek is jár annyi türelem egy hazai topcsapatnál, mint egy külföldinek. A nyáron kinevezett Márton Gábor nehéz helyzetet örökölt meg, hiszen a rutinos távozók hiánya mellett még a saját képére is kellett formálnia a Vidit. Hogy miért nem járt sikerrel, az Kovács szerint több tényezőtől függött.

– Mi is láttuk, hogy egy bajnoki címért küzdő csapathoz képest vállalhatatlan mennyiségű gólt kapunk, és a csapat játéka is ingadozik, de ismertük a gondokat, ezért türelmesek voltunk. Úgy gondoltuk, tavaszra összeállhat a csapat, és bíztunk benne, hogy nem úszott el minden. Tartom, hogy az alapgondolatunk jó volt, hiszen kezdeményező támadófocit játszottunk, és joggal bíztunk benne, hogy össze fogunk állni – fogalmazott Kovács Zoltán.

Kovács Zoltán nem tagadja, hogy nehéz helyzetben vannak
Fotó: Molcsapat.hu

A sportigazgató szerint nem lenne elegáns a részéről belemenni, hogy mit csinált rosszul Márton Gábor, arról viszont szerinte is el lehet vitatkozni, hogy nem vártak-e túl sokáig az edző menesztésével.

– Volt, ami működött, és volt, ami nem. Tartom, hogy a határon billegett a csapat, mert ha sikerül megtalálni a vezért, elindulhatott volna egy pozitív folyamat, és megoldást találhattunk volna a gondjainkra. Azt akartuk, hogy a játékosok és az edző is érezze a bizalmat a nehéz helyzetben, hátha ettől megindulunk. Ehelyett azonban egy olyan spirálba kerültünk, ahol már valóban tarthatatlan volt a helyzet, és egy idő után már nem látszott a kiút, ezért változtatnunk kellett.

Február közepén, az MTK elleni hazai vereség után eljött a pillanat: a Fehérvár felmentette Mártont, és a klubhoz ezer szállal kötődő pályaedzőt, Szalai Tamást nevezte ki átmeneti vezetőedzőnek. Majd április elsejétől vette át a csapat irányítását Szabics Imre vezetőedző, illetve a stábjában helyet kapó Juhász Roland és Torghelle Sándor. A Vidi lendületbe is jött, Szabics irányítása alatt mindössze két vereséget szenvedett el.

– Szabics Imi korábban is jelölt volt a Vidi kispadjára, tárgyaltunk vele korábban is, de nyáron még nem tudtuk elhozni. Azóta is csak jobb edző lett, hiszen a topfutballban dolgozott, és büszke vagyok rá, hogy végül sikerült elhoznunk a csapatunk élére. Kiváló játékos volt, így megvan a hitele a csapat előtt, ráadásul olyan tudásanyagot ad a szakmai munkánkhoz, amire nagy szükségünk van. Hosszú távon számolunk vele – szögezte le Kovács.

A sportigazgató erősen elgondolkodott azon a felvetésen, hogy ha a Vidi megnyeri a kupát, sikeresnek mondható-e a szezon.

– Nem, sikeresnek semmiképpen nem mondhattuk volna, hiszen jóval komolyabb célokkal vágtunk neki az évnek. De mondanom sem kell, hogy mennyivel másabb lett volna a végjáték íze, ha végre egy kis boldogsághormonhoz jutunk egy trófea felemelésével. Egy kupagyőzelem gyógyír lehetett volna.

Kovács Zoltán elmondta, az ő hite töretlen, továbbra is legjobb tudása szerint fog a Vidi sikeréért dolgozni, de nem tagadta, hogy nem könnyű a csapat helyzete:

– Úgy kezdjük el a felkészülést, hogy számos játékosunk a válogatottakban fog szerepelni. De azt gondolom, jó úton indultunk el Szabics Imiékkel, meg is vannak a terveink a csapat megerősítésére és biztos vagyok benne, hogy a következő szezont egy erős MOL Fehérvár kezdi majd el.

A teljes cikk itt olvasható.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.