A szombati hegymászás után a vasárnapi szakasz könnyebbnek ígérkezett a Giro d'Italián, azonban szinte az első métereken bekövetkezett a baj. A bukásba rengeteg versenyző belekerült, köztük Dina Márton (Eolo–Kometa) is.
A szakaszt leállították a szervezők, mert a teljes orvosi személyzetnek adott munkát a tömegbukás, így nem lehetett azonnal biztonságosan folytatni a versenyt. A kényszerszünet után Dina Márton legtöbb sorstársához hasonlóan odaállt az új rajthoz is.
Nem mindenki volt azonban ilyen szerencsés. Négy kerekes is feladta a versenyt, köztük az összetett hatodik pozíciójából kiszálló Emanuel Buchmann (Bora–Hansgrohe) is. A német kerekes 2019-ben negyedik helyen zárt a Tour de France-on, azóta viszont rendkívül balszerencsés a bukásokkal: tavaly a francia körverseny előtti felvezető viadalon esett el, most pedig a Girót kellett feladnia.
