A magyar sikeredző már 39 évesen eljutott a csúcs közelébe

A Sopron Basket 62-54-re megnyerte Szekszárdon a bajnoki döntő negyedik meccsét, ezzel 3-1-re hozta a párharcot, és sorozatban hetedszer is aranyérmet vehetett át. Emellett egymás után harmadszor jutott be a legrangosabb európai kupa, az Euroliga négyes döntőjébe, övé lett a Magyar Kupa is, azaz csaknem tökéletes szezont zárt egy mindössze 39 esztendős vezetőedző irányításával. Gáspár Dávid első teljes soproni idényével lényegében máris a csúcsra jutott, ám ő cseppet sem elégedett, szerinte a sikert nem elérni, hanem megtartani nehezebb.

A feszültség az öröm pillanatában kiszakad Gáspár Dávidból is Fotó: Mirkó István Forrás: Magyar Nemzet

– Ez igaz, de a Sopron hosszú évek óta egyeduralkodó itthon, tartósan beverekedte magát Európa szűk elitjébe. Itt csak veszíthet, hiszen a győzelem természetes, ha viszont nem bajnok vagy kupagyőztes, akkor az kudarc.

– Sokan tényleg így gondolhatják, de ők nem tudják, hogy ennek milyen brutális mennyiségű és persze minőségű munka, stressz és aggodalom az ára a klub összes dolgozójától. Ez részemről állandó készenléti állapot, ami a legnehezebb a profi sportban. Ahogy vége egy meccsnek, hazamegyek, és már a következőn jár a fejem. Azért is jó, hogy Szekszárdon sikeresen véget ért az idény, mert most kikapcsolhatok, jó ideig nincs következő mérkőzés.

– Amikor edző lett, alighanem elképzelt egy karrierutat, a szeme előtt lebegett a cél. Arra halad?

– Igen. Amikor a Zalaegerszeg kispadján ültem, negyedikek, majd harmadikok lettünk, muszáj is volt elgondolkodnom a jövőmön. Építsem tovább azt a csapatot, folytassam azt a munkát, vagy lépjek tovább? Természetesen szerettem volna egyszer euroligás edzőként dolgozni, és amikor Török Zoltán, a Sopron ügyvezetője megkeresett, akkor nagyon örültem, mert közel kerültem ehhez a célhoz. És, ha egyszer egy ilyen szintű csapat megkeresi az embert, akkor arra nem szabad nemet mondani.

A feszültség az öröm pillanatában kiszakadt Gáspár Dávidból is
Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István

– A szekszárdi meccset követő ünneplés egyik legszebb pillanata az volt, amikor Török Zoltánnal egymás nyakába borultak. Mire gondolt akkor?

– Természetes volt az az összeborulás, hiszen nagy hálával tartozom neki, mert észrevett. A munkámat nézte, az tetszett neki, elképzelt Európa egyik legjobb csapata élén, és megadta a lehetőséget. Tudta, legfeljebb nyersanyag vagyok, akinek még nagyon sokat kell tanulnia, és rengeteget beszélgettünk a kosárlabdáról, a klubról és a csapatról, és én pedig nagyon nyitott voltam mindenre.

– A csapata egyértelműen egyeduralkodó Magyarországon. A Sopronnak mennyire jó az, hogy a bajnoki meccseken zömmel csak az a kérdés, hogy húsz ponton belül vagy kívül nyer?

– Szerintem nem nekünk kell csökkentenünk a különbséget. Ugyanakkor tudom, hogy Győrött, Diósgyőrött és persze Szekszárdon roppant ambiciózus emberek ezen dolgoznak, folyamatosan erősítenek, és biztos vagyok benne, hogy a következő idényben kemény meccsek várnak ránk. Mi is már a közeljövőn dolgozunk, sőt már a következőt követő idényen is, de erről ne kérdezzen, erről beszélni nem én vagyok az illetékes.

– Hogyan tovább ennyi siker után?

– Számomra a következő feladat az U20-as Európa-bajnokság lesz, ha minden igaz, Sopronban, de erről még nem láttam hivatalos megerősítést. Ezt leszámítva pedig fejlődni szeretnék, új edzésmódszereket tanulni, új szakmai kihívásokat találni. Két évig még a Sopronhoz köt a szerződésem, erre összpontosítok, és hiába az eddigi eredmények, a sikerekből sohasem elég, feljebb, mindig feljebb lehet lépni.