Ha Thomas Tuchel kinevezésekor rajtolt volna el a Premier League, akkor a Chelsea a második helyen tanyázna, hét ponttal lemaradva a listavezető City mögött és öt egységgel megelőzve a Unitedet. A kékek pechjére nem ez volt a forgatókönyv, és a német mester csak az idény közepén, azaz január végén vette át Frank Lampardtól a gyeplőt, így még a jövő évi BL-indulást érő helyezésük sem garantált, igaz, negyedikként, 64 pontjukkal már csak egy karnyújtásnyira vannak tőle. Hat ponttal előzik meg az ötödik helyezett West Hamet, és ha valami csoda folytán mégis kicsúsznának a top négyből, a Bajnokok Ligája idei kiírásának a megnyerésével is kvalifikálhatnák magukat. Mi sem egyszerűbb, nemde?
Kedd esti győzelme nyomán a Leicester is kényelmesebb helyzetbe került. Pedig már-már úgy tűnt, hogy az együttes a hajrára elfáradt, s ha nem vigyáz, úgy járhat, mint tavaly, amikor hiába volt nyerő pozícióban, a végén egy hajszállal lemaradt a BL-indulásról. A vetélytársak közül a rókáknak van a legnehezebb sorsolása: a maradék két fordulóban a Chelsea és a Tottenham vár még rájuk, így a ponthullatás szinte elkerülhetetlennek tűnik. Ennek ellenére is Brendan Rodgers csapata számít az egyik favoritnak, hogy az első négy hely egyikén végezzen.

Fotó: Europress/AFP
A kiadó helyekre még a West Ham, a Tottenham és az Everton mellett a Liverpool is pályázik. A címvédő vörösökkel megeshet a blama, hogy a bajnokság megnyerése után egy évvel lemaradnak a BL-ről. Jelenleg csupán a hatodik helyen állnak, formájuk ingadozik. Csak a sorsolás szól mellettük, ugyanis a United elleni pótolt rangadójukon kívül papíron gyengébb ellenfelekkel találkoznak a folytatásban.
Ráadásul a vörös ördögök szurkolói – akaratukon kívül – is az ősi riválisnak segíthettek be. Ugyanis május 2-án tüntettek, és betörtek az Old Traffordra, s a rendbontás miatt akkor elhalasztott mérkőzést csütörtökön (21.15, Spíler 1) rendezik meg, így a United játékosainak a legutóbbi, azaz tegnapi meccsük után még két nap sem jut a regenerálódásra, így kifacsart állapotban lépnének pályára.