Megsérült Ousmane Dembélé térde a magyarok elleni szombati mérkőzésen, így hétfőn elhagyta a francia válogatott edzőtáborát. A Barcelona támadója már a csapat vasárnapi, sajtónyilvános edzésén sem vett részt, helyette orvosi vizsgálatokon esett át, és az eredmények orvosi stábbal történt kiértékelése után döntött úgy Didier Deschamps szövetségi kapitány, hogy hazaküldi futballistáját.
– Mindenki csalódott, mert nagyon értékes játékosunkat vesztettük el, sokat számított a jelenléte a csapatnak – emelte ki a francia válogatott hétfői sajtótájékoztatóján Lucas Digne. – Az egységet viszont sem ez az eset, sem a magyarok elleni döntetlen nem bontotta meg. Összességében elégedettek vagyunk az eddigi szereplésünkkel. Veretlenek vagyunk a torna legnehezebb csoportjában, vezetjük a csoportunkat, és szerdán is mindent megteszünk a győzelem érdekében.
Az Evertonban futballozó balhátvéd Németország ellen nem lépett pályára,
a Magyarország elleni mérkőzést azonban végigjátszotta, és nem felejtette el kiemelni, milyen remek hangulatot varázsoltak a Puskás Arénába a drukkerek.
– Fantasztikus átélni, hogy a futball visszatér a stadionokba, még ha a hangzavar miatt a pályán nehezebben is kommunikáltunk, a mérkőzés végére kicsit be is rekedtem.
Hogy hallottunk-e rasszista hangokat? Egyáltalán nem. Paul Pogba és N’Golo Kanté sem panaszkodott rá.

A Nemzeti Sport cikke teljes egészében IDE kattintva érhető el.
Csapattársai cáfolják Mbappé magyarokat ért rasszista vádját
A holland De Telegraaf vasárnap arról számolt be, hogy „a budapesti stadion több sarkából is érték rasszista rigmusok a franciák két sztárját, Kylian Mbappét és Karim Benzemát”. A 22 éves, kameruni származású Mbappé a mérkőzés után azt panaszolta, hogy huhogásra és rasszista jelzőkre lett figyelmes a mérkőzés alatt. (Karim Benzemának algériai felmenői vannak.)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vasárnap „diszkriminatív gesztusok” miatt vizsgálatot indított a Magyarország–Franciaország mérkőzés kapcsán. Az UEFA közleménye szerint az eljárásra azért kerül sor, mert amikor Kylian Mbappéhoz, illetve Karim Benzemához került a labda, számos magyar szurkoló huhogással és rasszista bekiabálásokkal reagált.
Azért az mindenképpen figyelemre méltó a történetben, hogy Lucas Digne, Paul Pogba és N’Golo Kanté ezeket az állítólagos bekiabálásokat nem észlelte.Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.