– Érzelemből csinálom ezt az egészet, hidegrázós ez a pillanat – szögezte le Dzsudzsák Balázs, aki hozzátette, örül, hogy nyugalom övezi a csapat körüli helyzetet, hiszen amikor tizenhárom év után hazatért Debrecenbe, épp kiesett a másodosztályba az együttes, most viszont úgy jelenthették be az egy éves hosszabbítást, hogy az élvonalbeli szereplésre készülnek. – Ha lehet így mondani, jöttem, láttam és megnyertük az NB II-t.

Szoboszlai Dominik új szerepben, íme a liverpooli kedvencei!
A magyar középpályás elárulta, melyik három csapattársa áll hozzá a legközelebb.