Raphaël Guerreiro korrekten elismerte, szerencséje is volt. A portugálok csatára úgy fogalmazott a meccs után, hogy tudja, meghatározó gólt szerzett, hiszen az törte meg a magyar válogatottat , de kellett hozzá Fortuna segítsége is, hiszen ha a labda nem változtat irányt Willi Orbán lábán, akkor aligha sikerül becsapni Gulácsi Pétert. A többi portugál játékos már nem beszélt a szerencse szerepéről, megelégedtek azzal, hogy a magyar együttes szerintünk nagyon jól védekezett, megnehezítette a dolgukat, végül megérdemelték ezt a fontos győzelmet. Az UEFA Cristiano Ronaldót választotta meg a mérkőzés emberének, és ő ezt nyilatkozta:
Mbappé nem, de egy potya segítette a franciákat Budapesten, buktak az angolok
Jó emlékeket őrizhetnek majd a Bozsik Arénáról a gallok, akik leckét adtak Izraelnek.