Szombaton véget ér a Roland Garros harmadik fordulója. Magyar érdekeltség már nincs a párizsi Grand Slam-tornán, a férfimezőnyben viszont hárman magabiztosan, szettveszteség nélkül meneteltek a nyolcaddöntőig.
A hármasból két játékos kiléte semmiféle meglepetést nem jelent. A világelső Novak Djokovicsot nem állította komoly kihívás elé Tennys Sandgren és Pablo Cuevas után a litván Ričardas Berankis sem. Djokovicsnak remekül adogatott, breaklabdát sem engedélyezett ellenfelének. A szerb klasszisnak a negyedik fordulóban sem kiemelt ellenfél jut, bár a 19 éves olasz szupertehetség, Lorenzo Musetti biztosan nem eleve feltartott kezekkel megy majd ki a pályára.
Nem vesztett még játszmát a Roland Garros tizenháromszoros bajnoka, sem. Az idei tornán harmadik kiemelt spanyol játékos ránézésre nehezebb névsort tudhat maga mögött, mint Djokovics, de Alexei Popyrin és Richard Gasquet elleni sikere után a brit Cameron Norrie-t is simán legyőzte. Nadalnak az olasz tenisz másik nagy reménysége, az idén már 18. kiemeltként játszó Jannik Sinner lesz a következő ellenfele. Ők ketten tavaly egy fordulóval később, a negyeddöntőben csaptak össze, akkor a salakkirály fokozatosan őrölte fel ellenfelét, és 7:6, 6:4, 6:1-es sikerrel jutott tovább.
A harmadik hibátlan játékos is a felső ágon szerepel, de nem a másfél év után ismét Grand Slam-tornán játszó az, hanem a tavalyi elődöntős, Diego Schwartzman. Az argentin teniszező két olyan játékost, a tajvani Jen-Hszun Lut és a német Philipp Kohlschreibert is legyőzte, akik korábbi sérülésük után védett ranglistával szerepelhettek a párizsi főtáblán. Kohlschreiber élt is ezzel a lehetőséggel, megállította az Australian Open szenzációját jelentett Aszlan Karacevet, Schwartzmant viszont már nem tudta megszorongatni.
Roland Garros, 3. forduló, szombati eredmények
Férfi egyes
Djokovics (szerb, 1.)–Berankis (litván) 6:1, 6:4, 6:1
Nadal (spanyol, 3.)–Norrie (brit) 6:3, 6:3, 6:3
Schwartzman (argentin, 10.)–Kohlschreiber (német) 6:4, 6:2, 6:1
Sinner (olasz, 18.)–M. Ymer (svéd) 6:1, 7:5, 6:3
Musetti (olasz)–Cecchinato (olasz) 3:6, 6:4, 6:3, 3:6, 6:3
Struff (német)–Alcaraz (spanyol) 6:4, 7:6, 6:2
Női egyes
Kenin (amerikai, 4.)–Pegula (amerikai, 28.) 4:6, 6:1, 6:4
Krejčíková (cseh)–Szvitolina (ukrán, 5.) 6:3, 6:2
Świątek (lengyel, 8.)–Kontaveit (észt, 30.) 7:6, 6:0
Stephens (amerikai)–Muchová (cseh, 18.) 6:3, 7:5
Dzsábir (tunéziai, 25.)–Linette (lengyel) 3:6, 6:0, 6:1
Kosztyuk (ukrán)–Gracseva (orosz) 6:1, 6:2