Kísérleti csapattal is nyert az első Eb-főpróbán a válogatott

Megtartotta az első főpróbáját az Európa-bajnokságra a magyar labdarúgó-válogatott. Két és fél év után szurkolók is lehettek a stadionban, akik egy kísérleti összeállításban játszó magyar csapatot láthattak Ciprus ellen, amely az első félidőben egyetlen szép támadásából vezetést szerzett, majd a másodikban jobban futballozott, de már nem volt eredményes. Nikolics Nemanja kihagyott egy tizenegyest, a csapat így 1-0-ra győzött.

2021. 06. 04. 21:54
Magyarorszag_Ciprus
Schäfer András Ciprus ellen szerezte meg az első gólját a válogatottban Fotó: Mirkó István Forrás: Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aki nem fért fel a buszra, az elindult gyalog. Többen mondták, jobb is így, mert a gyalogúton még meg lehet állni két helyen is „tankolni”, idő pedig van még a kezdésig. A Szusza Ferenc Stadion közelébe érve pedig, ahol beszűkült az út, már igazi tömegnek tűntek a kapu felé sétáló szurkolók csoportjai.

Ilyet is régen láttunk: itthon nézők előtt játszhat a válogatott. Ez a régen egész pontosan 2019. november 15-ét jelent, a Puskás Aréna avatóját Uruguay ellen. Aztán jött a Covid, jött a tél, amikor a nézők visszatérhettek rövid időre a lelátókra, de a válogatott akkor éppen nem játszott mérkőzést, majd a második hullám ismét kiürítette a stadionokat. Elszaladt tehát másfél év, ám a Szusza Ferenc Stadion így sem telt meg teljesen, ugyanakkor itt nyolcezer ember is kiváló hangulatot tud teremteni.

 

első gólját szerezte a válogatottban
Fotó: Mirkó István

 

Ebben a kiváló hangulatban vonult ki a magyar csapat, némileg meglepő összeállításban. Csak némileg, hiszen a csütörtöki sajtótájékoztatón elárulta, Ciprus és Írország ellen mindenkinek lehetőséget ad majd. Azt korábban is tudni lehetett, hogy és sérülés miatt kihagyja a kettő közül az első meccset, abban pedig biztosak lehetünk, hogy a szövetségi kapitány az Európa-bajnokságon ilyen összetételben nem küldi pályára a válogatottat: Gulácsi – Botka, Lang, Szalai A. – Lovrencsics, Kleinheisler, Sigér, Schäfer, Holender – Hahn, Varga K. Marco Rossi tehát újoncot is avatott, az NB I gólkirálya, Hahn János most, Ciprus ellen debütált a nemzeti csapatban. Nagy nap volt ez neki, ugyanis a kórházból sietett a mérkőzésre, mert a paksi csatár 15.25 órakor apa lett, akkor született meg első gyermeke, Sára.

Az Eb előtti első főpróba első fél órája csak a szurkolókról szólt, akik lelkesen lengették a zászlókat a magyar kapu mögött, rendületlenül biztatták a csapatot, a pályán viszont semmi érdemleges nem történt. Egyik együttes sem jutott be a másik tizenhatosára, a két magyar támadó, Hahn és Holender eltűnt a ciprusi védők között, a középpályások hamar elveszítették a labdát – igaz, többnyire ugyanolyan gyorsan meg is szerezték –, a kapusok dolga pedig csupán abból állt, hogy lefüleltek egy-egy kóbor előreívelést vagy visszarúgtak a mezőnybe néhány hazaadást.

Így ment ez a 36. percig, amikor az első szépen megkomponált támadás futott végig a pályán: Varga Kevin jutott el az alapvonalig, onnan okosan visszagurított, az első érkező Holender még lyukat rúgott, mögötte viszont jött Schäfer András, és 12 méterről a kapu közepénél a léc alá bombázott – 1-0.

 

Varga Kevin azok közé tartozott, akik jó teljesítményt nyújtottak
Fotó: Mirkó István

 

A második félidőre állt be a kapuba, Kleinheisler László helyén pedig Loic Nego játszott tovább, kisvártatva pedig egyszerre hármat is cserélt Marco Rossi, pályára küldte Willi Orbánt, Bolla Bendegúzt és Nikolics Nemanját. Élénkebb, gyorsabb és ezzel veszélyesebb is lett a magyar együttes, de nagy helyzetekig továbbra sem jutott el. A mezőnyfölénye viszont egyértelművé vált, végre a középpályások zömmel meg tudták tartani a labdát. Meglepetésre beállt Nagy Ádám is az utolsó tíz percre, majd tizenegyeshez jutott a magyar válogatott: a 85. percben Schäfert buktatták a védők a tizenhatoson belül, ám Nikolics lövését a ciprusi kapus kiütötte a bal sarok elől.

Marco Rossi azt mondta, nyerni akar, mert mentális szempontból a győzelem a legjobb edzés. Ha innen nézzük, akkor jót edzett a magyar csapat, hiszen győzött. A tanulságokat pedig nyilván levonja a kapitány.

Felkészülési mérkőzés: Magyarország–Ciprus 1-0 (1-0), Szusza Ferenc Stadion, nyolcezer néző, jv.: Jug (szlovén). Gólszerző: Schäfer (36.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.