Szép példa Magyarkanizsán a határokon átívelő összefogásra

A Kozma István Magyar Birkózóakadémia (KIMBA) teljes akadémiai programjához hasonlóan a Vajdasági Birkózóakadémián (VBA) is szeptember 1-jén rajtolhat a képzés, ám ehhez előbb át kellett adni a már elkészült, gyönyörű magyarkanizsai létesítményt – erre csütörtökön került sor.

Magyar Nemzet
2021. 07. 22. 21:33
NMETH Szilrd
Magyarkanizsa, 2021. július 22. Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, a Fidesz alelnöke beszédet mond a Vajdasági Birkózóakadémia átadási ünnepségén Magyarkanizsán 2021. július 22-én. Az új sportcentrum a magyarkanizsai önkormányzat, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia összefogásának köszönhetõen, a magyar kormány 1 milliárd 273 millió forintos támogatásával jött létre. Az akadémia épületének területe mintegy háromezer négyzetméter, az épülethez a 800 négyzetméteres sportcsarnok mellett 49 ágyas kollégium, valamint irodahelyiségek, orvosi szoba és konditerem tartozik. MTI/Molnár Edvárd Fotó: Molnár Edvárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vajdasági Birkózóakadémia a magyarkanizsai önkormányzat, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Kozma István Magyar Birkózóakadémia összefogásának köszönhetően, a magyar kormány 1 milliárd 273 millió forintos támogatásával jött létre. A 2900 négyzetméteres, minden sportolói igényt kielégítő csarnok mellett kollégium is létesül, amely 15 háromágyas, fürdőszobás szobát, valamint egy, három helyiségből álló saját fürdőszobás apartmant foglal magában.

– A XXI. század követelményeinek megfelelő, a sportolók fizikai és szellemi felkészüléséhez méltó körülményeket biztosító intézmény jött létre a Vajdasági Birkózóakadémiával – hangsúlyozta az ünnepségen Németh Szilárd. A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöke emlékeztetett arra, hogy az MBSZ a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel karöltve 2017-ben indította el az Egy szőnyegen – egy nyelven, együtt a magyar birkózásért elnevezésű programot, amely a magyar birkózók határokon átívelő összefogását tűzte ki célul. Ennek keretében épült meg a Vajdasági Birkózóakadémia is.

A honvédelmi államtitkár megjegyezte, hogy a Vajdaság korábban is nagyszerű birkózókat adott a világnak, és most is nyolc-tíz birkózóegyesület működik itt, ahol magyar ajkú fiatalok edzenek, jelenleg körülbelül háromszázan.

Magyarkanizsán remek otthonuk lett a birkózóknak
MTI/Molnár Edvárd

Orbán Viktor miniszterelnök levélben üdvözölte a birkózóakadémia megnyitójának vendégeit. Mint írta: néhány évtizede még merész álomnak tűnt egy magyar sportlétesítmény felépítése a Vajdaságban, a magyarokat viszont arról ismeri a világ, hogy időről időre olyan küldetésekre vállalkoznak, amelyek lehetetlennek látszanak.

„A Vajdasági Birkózóakadémia terve szintén egy nagy összekapaszkodás jegyében született, és lett jó példa arra, hogy egyedülálló nyelvünk, kultúránk mellett a magyar sport iránt érzett rajongásunk is képes a határokon át egyesíteni minket” – fogalmazott a miniszterelnök.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke ünnepi beszédében örömének adott hangot, hogy megvalósulhatott egy olyan kezdeményezés, amelyre korábban senki nem számított.

Három éve veretlen versenyzőnk világbajnok lett a Tüskecsarnokban

A budapesti Tüskecsarnokban zajló kadét birkózó-világbajnokságon Nyikos Veronika (73 kg) a horvát Milla Andelic ellen elért 3-2-es sikerével kiharcolta, hogy a harmadik helyért lépjen szőnyegre csütörtök este az orosz Marija Akulincseva ellen. Sajnos versenyzőnk tussal kikapott, így az ötödik helyen zárt. Ugyancsak a bronzmérkőzésen volt érdekelt a még serdülőkorú Kapuvári Liliána (43 kg), aki rendkívül izgalmas mérkőzésen ’2-2-vel (később szerzett ponttal) legyőzte a török Eda Ersoyt, így a dobogó harmadik fokára állhatott – a magyar válogatott második érmét szerezve.

A nap fénypontja a 65 kilogrammosok között szereplő Elekes Enikő döntője volt, aki az orosz Jekatyerina Oljenikova ellen lépett szőnyegre. Kadét és serdülő Európa-bajnokunkról tudni kell, hogy 2018 óta egyetlen mérkőzésen sem veszített. Ahogyan azt várni lehetett, kemény csata várt rájuk, ám Enikő sokkal magabiztosabban mozgott, és ennek az lett az eredménye, hogy 10-6-ra legyőzte riválisát, ezzel világbajnoki címet ünnepelhetett Budapesten!

Elekes Enikő nagy győzelmet aratott a Tüskecsarnokban
Fotó: MBSZ/Róth Tamás

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.