Callum Hudson-Odoi az angol futball egyik legnagyobb reménysége, de lehet, hogy csak volt. A most húszesztendős játékos négy éve szerepel Anglia korosztályos válogatottjaiban, sőt 2019 márciusában a Csehország ellen 5-0-ra megnyert Eb-selejtezőn a felnőttcsapatban is pályára lépett a Wembley-ben csereként, és ezzel – mindössze 18 évesen és 135 naposan – ő lett minden idők legfiatalabb játékosa, aki hivatalos meccsen magára ölthette az ország háromoroszlános mezét. Mára már Bajnokok Ligája-győztesnek is mondhatja magát, hiszen az idén a Chelsea labdarúgójaként ő is magasba emelhette Európa legrangosabb klubtrófeáját.

Fotó: Europress/AFP
A jelek szerint azonban válogatottként mégsem Anglia futballjának a dicsőségéért akar harcolni a jövőben. Ahogyan arról a Magyar Nemzet is beszámolt, a július 11-én lejátszott Európa-bajnoki döntő után rasszista támadásokat kapott az a három fiatal futballista, akik Olaszország ellen a tizenegyespárbajban elhibázták a lövéseiket. Marcus Rashfordot, Jadon Sanchót és Bukayo Sakát majomemojikkal és rasszista szidalmakkal illették az angol drukkerek az interneten, de annyira komoly fenyegetéseket kaptak, hogy az esetből rendőrségi ügy lett, és még Boris Johnson brit miniszterelnök is állást foglalt róla.
Callum Hudson-Odoi ezen annyira megdöbbent, hogy kijelentette, nem akar az angol válogatottban szerepelni, és állítólag inkább Ghánát képviselné a jövőben a nemzetközi porondon. Az afrikai ország elnöke, Mustapha Ussif a hírek szerint megkérte Ghána ifjúsági és sportminiszterét, hogy próbálja meggyőzni a húszéves labdarúgót, a jövőben az afrikai nemzet színeiben futballozzon, és úgy tűnik, az udvarlás sikerrel járt. Ráadásul a FIFA már nem zárja ki kategorikusan az országváltást válogatott labdarúgók esetében: megengedi azoknak, akik a 21. születésnapjuk előtt legfeljebb háromszor léptek pályára egy válogatottban, az utolsó szereplésük óta legalább három év telt el és az adott országban a jövőben már nem számolnak velük. Callum Hudson-Odoi még nincs 21 éves, éppen háromszor szerepelt az angol együttesben, jövőre letelik a három év is. Azt nem tudni, hogy Gareth Southgate szövetségi kapitánynak milyen tervei vannak vele, az azonban okkal feltételezhető, hogy nem fogja rákényszeríteni a válogatottságot.