A spanyolok ásza, Fernando Alonso (Alpine) két év kihagyás után, 2021-ben tért vissza a száguldó cirkuszba, és igencsak meglepődött társai versenyzési stílusán, szerinte ugyanis sokan anélkül hágják át a szabályokat, hogy megbűnhődnének érte.
A kétszeres világbajnok az Osztrák Nagydíjat követően meghökkent, és frusztrálta őt, hogy Daniel Ricciardo (McLaren) és Charles Leclerc (Ferrari) is kiszélesítette a pályát az első kanyarban, miközben vele harcoltak.
– A következő versenyeken már én is tudni fogom, hová menjek és hová ne, így tanulok a dolgokból – mondta az Alpine pilótája.

Fotó: MTI/EPA/Getty/Clive Rose
Láthatóan Alonso nem csak a levegőbe beszélt, a brit versenyhétvége szombati sprintkvalifikációján ugyanis már ő is figyelmeztetésben részesült, miután a féktávon irányt váltott, miközben Lando Norrisszal (McLaren) pozícióért csatároztak.
– Nem érdekel az egész. A másik oldalon álltam kilenc versenyen keresztül. De az év további részében ez már nem így lesz, én is átállok a sötét oldalra – utalt arra a spanyol, hogy ezentúl ő is azt a szabálykönyvet fogja követni, amit a többi versenyző. – Mindig tisztán versenyeztem, és ez így lesz a pályafutásom további részében is. Láthatják, én vagyok azon kevesek egyike, akik még nem kaptak büntetőpontokat ebben az idényben.
A veterán pilóta hozzátette, nem akar ő lenni az, aki mindig panaszkodik valamiért, ezért inkább változtat a hozzáállásán.
– Próbáltunk beszélni a versenyigazgatóval Ausztriában, de nem kaptunk választ tőle, ami meglehetősen furcsa volt. Nem akarom mindig bepanaszolni a többieket a húzásaikért. A versenybírák amúgy sem szolgáltak semmilyen megoldással felém, úgyhogy megértettem, hogy a megoldás csakis az lehet, ha ugyanazt teszem, amit mások – jelentette ki, majd a labdarúgásból vett példát. – Szóltam a bírónak, hogy a többiek kézzel értek a labdához, de ő nem tett semmit, ezt úgy értelmezem, hogy nekem is megengedett a kezezés. Örülnék, ha nem lenne erre szükség, de vannak dolgok, amik felett szemet hunynak a Formula–1-ben. Igazából ez nem is a sötét oldal, csak én sem fogok ragaszkodni a szabályok betartásához – szögezte le Fernando Alonso.