A 21 éves Sha’Carri Richardson június 19-én az Egyesült Államok olimpiai válogatóján, Eugene-ban 10,86 másodperces idővel nyerte meg a 100 métert (1 méter/másodperces ellenszélben), előtte az előfutamában 10,84-et repesztett. Ezek remek idők, de idén háromszor is gyorsabb volt ezeknél is: van 10,72-es, 10,74-es és 10,77-es ideje is.
(A válogatón az elődöntőben a megengedettnél nagyobb, 2,6 méter/másodperces hátszélben 10,64-et futott, ez nem hitelesíthető.)
A 10,72 minden idők hatodik legjobb eredménye, s csak azért nem mondhatjuk, hogy Richardson számított az olimpia topfavoritjának, mert a jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce június 5-én Kingstonban 10,63-as idővel rukkolt ki – ennél csak az amerikai Florence Griffith-Joyner 1988-as, 10,49-es világcsúcsa jobb –, s neki még egy 10,71-es eredmény is áll a neve mellett. A már 34 éves jamaicai sprinter az első női atléta lehetne, aki ugyanazt a számot háromszor tudja megnyerni az ötkarikás játékokon, ugyanis 2008-ban és 2012-ben is ő volt a leggyorsabb. 2016-ban viszont be kellett érnie a bronzzal honfitársnője, Elaine Thompson és az amerikai Tori Bowie mögött.
Szóval, már készültünk Fraser-Pryce és Richardson csatájára, amikor érkezett a hír, hogy az amerikai atlétanő az említett júniusi válogatón megbukott a doppingellenőrzésen, a mintájában marihuána, cannabis nyomaira bukkantak.
A szer, amely közvetlenül nem teljesítménynövelő, ott van a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) tiltólistáján. A „szabadidős drogként” is emlegetett cannabis izomlazító, kis dózisban félelemcsökkentő hatású, impulzív magatartásra ösztökél, a fájdalomtűrő képességet növeli és a pulzust is emeli, valamint hörgő- és értágító hatású. Ezekkel a tulajdonságaival segíti a sportolókat „nyomás alatt” a jobb teljesítmény elérésben.
Sha’Carri Richardsonnak az amerikai válogatón elért eredményét törölni fogják, s mivel az Egyesült Államokban hagyomány, hogy csakis a válogatók dobogósai indulhatnak az olimpián, a 100 méter egyik nagy esélyesét kihúzhatjuk fő számának rajtlistájáról. Az amerikai szövetség már értesítette is a verseny negyedik helyezettjét, hogy készüljön, ő indul majd Tokióban 100 méteren Richardson helyett.