Bizonyos szempontból nem történt semmi meglepő. Az angolok úgy tettek, amint előre jelezték: a magyar labdarúgó-válogatott elleni mérkőzés előtti pillanatokban is térdre ereszkedtek, amivel a rasszizmus elleni küzdelem fontosságára hívják fel a figyelmet, immár több mint egy éve minden meccsükön.
Az angolok azt is előre jelezték, hogy az LMBTQ-mozgalom szivárványos jelképét is viselik majd valamilyen formában, így tiltakozva a magyar Országgyűlés által júniusban elfogadott pedofilellenes törvénycsomag ellen, amely már az Európa-bajnokság alatt is komoly visszhangot váltott ki . Ezt azonban végül nem láttuk viszont, Harry Kane is a standard csapatkapitányi karszalagot hordta.
A valódi provokáció persze nem az angol válogatottól ered, hanem a szigetországi médiából. Ahelyett, hogy a mérkőzést megelőző online sajtótájékoztatókon a futballról kérdeztek volna, a brit újságírók legelső kérdése Gareth Southgate és Marco Rossi irányában is a magyar szurkolóktól várható rasszista magatartásról szólt. Southgate becsületére legyen mondva, hogy hárította ezt a spekulációt.
A brit lapok szinte kivétel nélkül hangsúlyozták, hogy az UEFA három zárt kapus meccsre büntette a magyar válogatottat, és rendre hivatkoztak a magyar szurkolók Franciaország elleni állítólagos huhogására is, figyelmen kívül hagyva, hogy ezt a francia játékosok cáfolták és az UEFA-büntetés hivatalos indoklásában sem szerepelt.
Nem volt meglepő az sem, hogy a magyar szurkolók füttykoncerttel fogadták az angol válogatott BLM-szertartását, hiszen így tettek a júniusi, Írország elleni felkészülési mérkőzésen is. A brit média pedig már igazolva is láthatja magát, elvégre mi más magyarázat lehetne erre a reakcióra, mint a rasszizmus.
Cüneyt Çakırra ellenben nem panaszkodhatnak az angolok. A török játékvezető nyilvánosan az vendégek mellé állt, azaz térdelt. Nem feltételezzük, hogy döntése az mérkőzésen hozott ítéleteire is hatással lesz. De ha mégis hoz vitatható döntést a magyarok kárára, akkor biztosan lesznek, akik megkérdőjelezik a pártatlanságát.
(Borítókép forrása: Nemzeti Sport/Török Attila)
