Az Újpest edzője dühös, a Zalaegerszegé elégedetlen volt a döntetlen után

Az Újpest és a Zalaegerszeg 2-2-es döntetlent játszott fordulatos hajrá után a labdarúgó NB I 6. fordulójának az utolsó meccsén hétfőn este. A találkozó után mindkét vezetőedző komoly hiányérzettel értékelte a találkozót.

Magyar Nemzet
2021. 09. 14. 9:07
Fotó: Földi Imre Forrás: Nemzeti Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyon közel állt az első győzelméhez az Újpest, mégis meg kellett elégednie egy ponttal.  A lilák két döntetlennel és három vereséggel a hátuk mögött fogadták hétfőn este a Zalaegerszeget, és bár a 92. percben lőtt góllal másodszor is megszerezték a vezetést, a végeredmény 2-1 helyett 2-2 lett, mert a vendégek a középkezdés után ismét egyenlítették. A találkozó fordulópontja Branko Pauljevics kiállítása volt, addig az Újpest uralta a meccset, ám ezzel nagy lehetőséget kaptak a vendégek, akik éltek is vele.
Illetve talán mégsem, hiszen a vezetőedzőjük, Waltner Róbert a pontszerzés ellenére elégedetlenül nyilatkozott a mérkőzést követően. Az viszont kevésbé meglepő, hogy a házigazda mestere, Michael Oenning roppant csalódott volt.

 

Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport


– Eléggé dühös vagyok –kezdte a sajtótájékoztatót, majd így folytatta: –  Emberhátrányban, a hosszabbítás perceiben megszereztük a vezetést, és mégsem tudtuk megnyerni a mérkőzést. Mivel a másik oldalon álltam, nem láttam pontosan, mi történt Branko Pauljevics kiállításánál, de azóta visszanéztem videón és a játékvezetővel is beszéltem, aki azt mondta, hogy visszanézték az esetet a VAR-ral és egyértelmű piros lap volt. Nem tudom, mióta piros lap, ha egy játékos csak felemeli a kezét. Ezt nem tudom megítélni. Amíg tizenegyen voltunk a pályán, addig a Zalaegerszegnek egyetlenegy tiszta helyzete nem volt, miközben előttünk akadtak lehetőségek. De lustaságból, elkényelmesedésből adódóan nem született meg a második találatunk. Persze 1–0-ra is meg lehet nyerni egy mérkőzést, de miután tíz emberre fogyatkoztunk, visszahoztuk a ZTE-t a játékba. Egyébként én ezzel a döntetlennel ki tudtam volna egyezni, viszont jött az a gyönyörű kontra az utolsó percben, nekünk ott le kellett volna zárni ezt a mérkőzést 2–1-re. Ez fáj a legjobban, hogy akkor nem voltunk elég okosak, nem védekeztük ki azt az utolsó átlövést. Hibát követtünk el, emiatt meg kell elégednünk a döntetlennel, amely ehelyett lehetett volna győzelem is és három pont.

 


Az Újpest a hét végén a Tiszakécske vendége lesz a Magyar Kupában, majd az NB I következő fordulójában a Ferencvároshoz utazik a derbire, azaz nincs könnyű helyzetben: a 11., kiesést jelentő helyen állva várja a nagy rangadót.
– Nem vagyok elégedett – jelentette ki Waltner Róbert. – Pedig lehet, annak kellene lennem, hogy a végén sikerült ikszre hozni a mérkőzést. De így nem. Kiegyenlítettünk, emberelőnyben voltunk, próbáltunk nyomást gyakorolni az Újpestre, átálltunk négy-négy-kettőre, támadókat hoztam be, jobbhátvédnek is egy középpályást raktam be. Aztán az Újpest kontrából lőtt egy nagyon szép gólt – ez az ő részükről dicséretes, a miénkről pedig nagyon nagy hiba. Stabilizálni kell a védekezésünket, mert megint kaptunk két gólt. Igaz, mi is rúgtunk kettőt, múltkor a négy sem volt elég, most a kettő sem. Aminek örülök, hogy 2–1 után sem adtuk fel, mentünk előre és kiegyenlítettünk, de sajnos ezzel nem vagyok elégedett. Én végig hittem abban, hogy meg tudjuk nyerni ezt a meccset.

 

Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport


Waltner Róbert a mérkőzés 33. percében lecserélte Zimonyi Dávidot, aki nem látszott sérültnek. Amikor a vezetőedző erről beszélt, kiderült, a játékost valóban taktikai okokból cserélte le, és nem volt elégedett vele:

– Többet vártam tőle, az edzésen jól dolgozik, de ma valahogy elveszett elöl, nem tudta megtartani a labdát. Hasznos játékos, kedvelem, de nekem a csapat érdekeit kell néznem. A csapat pedig azt kívánta meg, hogy Koszta Márk felmenjen ékbe, és behozzak egy szélsőt. Zimonyit is kipróbáltam már a szélen, de ő nem szélső, hanem csatár. Egyébként a helyére beálló Milovanovicstól is többet vártam. Babatira lett volna szükség, de megsérült, ahogy Bobál és Grezda is, pedig valószínűleg kezdőként számítottam volna rájuk.

NB I, 6. forduló
Újpest–Zalaegerszeg 2-2 (1-0), Szusza Ferenc Stadion, néző, jv.: Solymosi. Gólszerző: Beridze (13.), Bjelos (92.), illetve Koszta (82.), Spoljaric (93.). Kiállítva: Pauljevics (69.) 
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.