Szerdán az ikonikusnak mondott hegyen, a Covadonga tetején ért véget a spanyol kerékpáros-körverseny, a Vuelta 17. szakasza. Csütörtökön ennél is nehezebb erőpróba várt a mezőnyre. Két első kategóriás hegy után 1400 méteres szintkülönbséget kellett legyőzni helyenként a 20 százalékot közelítő meredekség mellett. A Gamoniteiru nevű csúcsot idén emelték a versenyprogramba, de rögtön hírnevet vívott ki magának.
A korábban mér két etapot megnyert ausztrál Michael Storer öngyilkos küldetésre vállalkozott, 60 kilométerrel a cél előtt elszakadt a mezőnytől és egyedül haladt az élen. A Gamoniteiru lábánál David de la Cruz utánaeredt, de egyikük próbálkozását sem kísérte szerencse. Ahogy közeledett a hegy csúcsa, a menők egyre jobban fokozták a tempót, s gond nélkül „megették" a két szökevényt. Az összetettben élen állók közül a kolumbiai Miguel Ángel López a többiekhez képest is tudott ritmust váltani, s durván félperces előnyre tett szert. Az összetettben élen álló szlovén Primož Roglič nem vette át a támadást, úgy tűnt, továbbra is elsősorban egy másik kolumbiaitól, az összetettben ötödik Egan Bernaltól tart, aki két éve a Tour de France-t, idén pedig a Giro d’Italiát nyerte meg.
López így megnyerte a szakaszt, Roglič a végén azért tempót váltott, s ellépett Bernaltól, valamint az összetettben második Mastól. A célban annyira sűrű volt a köd, mintha szürkületben tekertek volna a versenyzők, ide ráadásul már nézőket sem engedtek fel, pedig kijárt volna a taps a kerekeseknek.
Roglič előnye az összetettben kereken két és fél perc. Nehéz elképzelni, hogy bárki befoghatná. Ma lazább, csak dombokkal tarkított etap vár a mezőnyre, a szombati időfutamon még változhat a sorrend.
Vuelta, 18. szakasz, Salas-Altu d'El Gamoniteiru, 162,6 km:
1. Miguel Ángel López (kolumbiai, Movistar) 4:41:21 óra
2. Primož Roglič (szlovén, Jumbo-Visma) 14 másodperc hátrány
3. Enric Mas (spanyol, Movistar) 20 mp h.
4. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 22 mp h.
Az összetett élcsoportja:
1. Roglič
2. Mas 2:30 perc hátrány
3. López 2:53 p h.
A borítóképen: Primož Roglič a célban