Egy ország várja a dinasztia két vezérének összecsapását

Bár a profi amerikaifutball-liga (NFL) még csak alapszakaszának negyedik fordulójában jár, az egész idény egyik legjobban várt találkozója következik. Magyar idő szerint hétfő hajnalban Tom Brady először lép pályára a New England Patriots otthonában, miután profi pályafutása első húsz idényét a bostoni csapatban töltötte.

2021. 10. 03. 13:12
Robert Kraft Bill Belichick Tom Brady NFL New England Patriots 2017
Fotó: USA Today Sports/Winslow Townson
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NFL huszonegyedik századi történetét meghatározta a New England Patriots dinasztiája. A csapat 2002-ben nyerte története első Super Bowlját, 2019 óta viszont már holtversenyes csúcstartó a ligában hat végső sikerével. A dinasztia két fő alakja a vezetőedző, Bill Belichick és az irányító, volt.

Húsz idény után a Patriots 2020-ban úgy döntött, hogy a jövőre koncentrál, így nem hosszabbította meg Brady szerződését. Az irányító viszont új csapatában, a Tampa Bay Buccaneersben is bizonyított, első floridai idényében bajnoki címet ünnepelhetett. A New England pedig a Brady-éra utáni első szezonjában lemaradt a rájátszástól, és idén is rosszabbul kezdett (1-2-es mérleg), mint a Tampa (2-1).

Az amerikai sportfogadók döntő többsége a címvédő sikerét várja a mérkőzéstől, amelyet személyes története miatt ennek ellenére is óriási figyelem övez. Bár a két évtizedes sikerszériában nyilvánvalóan Brady és Belichick szerepe is megkérdőjelezhetetlen volt, sokszor és sokan vizsgálták, hogy kié volt jelentősebb. A Tampával elért siker egyelőre Brady felé billentheti a mérleg nyelvét, de ha Belichick meglepetésgyőzelemre vezetné a Patriotsot a címvédő ellen, az jelentősen befolyásolhatná az összképet.

Belichick (balra) már az újonc Mac Jones irányítójátékában bízhat. Fotó: Getty Images/Mitchell Leff

Az irányító és az edző viszonyáról is sok szó esik a találkozó felvezetéseként, sőt megjelentek részletek az erről írt könyvből, amely jövő héttől lesz kapható az Egyesült Államokban. Ez alapján a most negyvennégy éves Brady több jó évet érzett még magában, mint a New England vezérkara, emellett az irányító olyan helyen akart játszani, ahol jobban figyelembe veszik a véleményét a fontos döntésekben, mint például a keret kialakítása. Aligha kétséges, hogy korábbi csapattársa, Rob Gronkowski kimondottan Brady kedvéért vállalta újra a játékot a visszavonulása után: a tight end is volt csapata otthonában lép pályára.

Brady személyi edzője és étrendjének összeállítója, egyben jó barátja, Alex Guerrero a napokban elmondta, hogy szerinte Belichick végig fiatal játékosként kezelte Bradyt, ami az idő előrehaladtával egyre tarthatatlanabbá vált. Guerrero kulcsfigura lehetett Brady és Belichick kapcsolatának romlásában, hiszen az edző 2017-ben alternatív módszerei miatt kitiltotta Guerrerót a Patriots létesítményeiből.

Guerrero Tampában is együtt dolgozik Bradyvel. Fotó: USA Today Sports/Mark J. Rebilas

A hamarosan megjelenő könyv állítása szerint Brady és Belichick kapcsolata annyira megromlott, hogy az edző nem kívánt személyesen találkozni az irányítóval, miután Brady a távozás mellett döntött. Belichick, aki rendkívül ritkán kínál többet a sajtónak a panelválaszoknál, ezt határozottan cáfolta.

– Ez nem igaz. Egyébként is, amit hallottam a könyvről, tele van másod-, harmad- és negyedkézből származó információkkal. Bradyvel mindig jó volt a viszonyom – mondta Belichick. Brady úgy fogalmazott a mérkőzés előtt, hogy sok barátja van New Englandben, de mindannyian tudják, hogy ezúttal ellenük is nyerni akar. A két kiválóságot ismerve egyébként is valószínű, hogy ha tényleg komoly problémájuk lett volna egymással, azt sem kötnék a nyilvánosság orrára.

Így viszont minden NFL-rajongó bátran találgathat, miközben nézi a magyar idő szerint hétfőn, 2.20-kor kezdődő összecsapást (tv.: Arena4).

Újabb rekord kapujában

Tom Brady hosszú és sikeres karrierjének köszönhetően számos egyéni rekordot is felállított már az NFL-ben. Volt csapata otthonában szinte biztosan hozzátesz a sorhoz egy jelentős csúcsot: mindössze 68 passzolt yardot kell elérnie, hogy megdöntse Drew Brees 80 358-as rekordját. Brady ennél valamennyi, végigjátszott NFL-meccsén több yardot ért el.

(A borítóképen Bill Belichick [középen] és Tom Brady [jobbra] még közös sikert ünnepel 2017-ben. Fotó: USA Today Sports/Winslow Townson)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.