Tíz perc alatt elkelt az összes jegy – Szekszárd nagyon várja a női válogatottat. A csapat november 11-én, csütörtökön kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezőket, mindjárt a világ egyik legjobbja, Spanyolország ellen, és bármilyen furcsa, éppen ezért esett erre a kicsi csarnokra a választás a rendezésre. Itt ugyan csak 1276 néző fér el, de ők olyan atmoszférát tudnak teremteni, amely az ellenfél világsztárjainak is meglepő lehet – az volt a múlt héten az Euroligában az utóbbi időkben verhetetlen orosz Jekatyerinburg klasszisainak is –, és ez segíthet kiegyenlíteni az esetleges tudásbeli különbséget.
Azt Szabó Noémi, az Atomerőmű Szekszárd ügyvezetője árulta el a válogatott sajtótájékoztatóján, hogy a helyi szurkolók tényleg pillanatok alatt elkapkodták a belépőket, és így a fergeteges hangulat garantált lesz a sportcsarnokban. Egyébként jelenleg két fontos mérkőzés előtt áll a Székely Norbert vezette magyar női kosárlabda-válogatott: a spanyolok után november 14-én Hafnarfjördurban Izlanddal csap össze a 2023-as Európa-bajnokság selejtezőjében.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta, sikeres éve a 2021-es a női szakágnak, s arról is beszélt, hogy nincs kétsége afelől, a hölgyek felszedik majd a szekszárdi parkettát. Kiemelte, a továbbjutás elvárás, de egyáltalán nem lesz könnyű megelőzni a spanyolokat, vagy éppen a legjobb második helyezettek között végezni.
– Mi bízunk a csapatunkban, a játékosokban és a szakmai stábban, így azért dolgozunk, hogy a következő Európa-bajnokságon ismét ott legyenek a lányok. A magyar női bajnokságot Európa élbajnokságai között említik, ami nem csoda, hiszen a nemzetközi porondon komoly sikereket érünk el. A Sopron évek óta a legszűkebb elit tagja, s most a Szekszárd is bejutott a legerősebb ligába, az Euroligába. Európa kupás csapataink is remekül állják a sarat, így aztán kiváló légiósok mellett fejlődhetnek fiataljaink – tette hozzá Szalay Ferenc.
Studer Ágnes irányító, a helyi KSC kiválósága, és Székely Norbert szövetségi kapitány is elmondta a véleményét. A 23 éves játékmester szerint a szurkolás sokat dob majd a csapat játékán, s úgy gondolja, fontos, hogy a figurák és a védekezés rendben legyen, ezenfelül nagymértékű magabiztosságra is szükségük lesz.