Döbbenetes hiba: újra kellett sorsolni a Bajnokok Ligájában!

Csődöt mondott a szoftver, majd második nekifutásra megkaptuk a PSG–Real Madrid csúcsrangadót.

Magyar Nemzet
2021. 12. 13. 14:28
null
Isztambul, 2021. augusztus 26. A bajnoki trófea a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása elõtt az isztambuli Halic Kongresszusi Központban 2021. augusztus 26-án. MTI/EPA/Tolga Bozoglu Fotó: Tolga Bozoglu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfő kora délután azt hittük, már tudjuk a labdarúgó Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntő párosítását, hiszen túl voltunk a ceremónián, így például összejött egy nagy párharc a Paris Saint-Germain és a Manchester United között. Az UEFA a folytatásban már az Európa-liga sorsolását is megejtette, amikor kiderült, hogy előtte a BL-sorsolásnál hibáztak, egészen pontosan azzal a szoftverrel támadt gond, amely azt „felügyeli”, hogy azonos országbeli, valamint ugyanabból a csoportból továbbjutott csapatok a 16 között még nem kerülhetnek össze. Ilyen baki végül nem is történt, de a számítástechnikai malőr miatt mégis újra kellett sorsolni! A déli ceremónia során a Manchester Unitedet előbb hibásan a Villarreallal párosították össze, noha a két együttes korábban csoportellenfél volt, majd az angol csapatot nem adták hozzá az Atlético Madrid lehetséges ellenfeleit tartalmazó tálhoz, amelyben viszont ott volt a Liverpool, amely már a csoportszakasz során is megküzdött a spanyol bajnokkal. A Villarreal később a Manchester Cityt kapta, az Atlético pedig a Bayern Münchent, míg az MU a Paris Saint-Germaint.

A Real Madrid viccesen jelezte, hogy amikor őket összesorsolták a Benficával, még minden rendben volt, és ők nem is ragaszkodnak a sorsolás megismétléséhez...

Az első sorolásnak ez lett a kimenetele:

Benfica (portugál)–Real Madrid (spanyol)

Villarreal (spanyol)–Manchester City (angol)

Atlético Madrid (spanyol)–Bayern München (német)

Salzburg (osztrák)–Liverpool (angol)

Internazionale (olasz)–Ajax (holland)

Sporting CP (portugál)–Juventus (olasz)

Chelsea (angol)–Lille (francia)

Paris Saint-Germain (francia)–Manchester United (angol)

Mindez tehát elfelejthettük, 15 órakor jött az újabb sorsolás, és ezt a menetrendet kaptuk:

RB Salzburg–Bayern München

Sporting–Manchester City

Benfica–Ajax

Chelsea–Lille

Atlético Madrid–Manchester United

Villarreal–Juventus

Inter–Liverpool

PSG–Real Madrid

A Chelsea–Lille párharc tehát másodszorra is összejött, s megkaptuk a PSG–Real Madrid csúcsrangadót.  Az első mérkőzéseket február 15-én és 16-án, valamint 22-én és 23-án játsszák, míg a visszavágókra március 8-9-én és 15-16-án kerül sor.

Az Európa-ligában a nyolcaddöntőbe jutásért a Bajnokok Ligájától a csoportkör után búcsúzó Barcelona a Napolival, míg a három magyar válogatott játékost – Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot – foglalkoztató RB Leipzig a Real Sociedaddal került össze. A sorsoláson a BL-ből átsorolt csapatokhoz húztak ellenfelet, így előbbiek pályaválasztóként várják a párharcot, azonos országból érkező együttesek pedig még itt sem kerülhettek össze. Az első összecsapásokat február 17-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A sorozat március közepén – 10-én, illetve 17-én – folytatódik a nyolcaddöntős mérkőzésekkel, amelyekre február 25-én sorsolnak. A döntőt május 18-án Sevillában rendezik.

Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért:

Sevilla (spanyol)–Dinamo Zagreb (horvát)

Atalanta (olasz)–Olimpiakosz (görög)

RB Leipzig (német)–Real Sociedad (spanyol)

FC Barcelona (spanyol)–SSC Napoli (olasz)

Zenit (orosz)–Real Betis (spanyol)

Borussia Dortmund (német)–Glasgow Rangers (skót)

Sheriff Tiraspol (moldovai)–Braga (portugál)

FC Porto (portugál)–SS Lazio (olasz)

A csoportgyőztesként nyolcaddöntős csapatok: Galatasaray (török), West Ham United (angol), Bayer Leverkusen (német), Olympique Lyon (francia), AS Monaco (francia), Szpartak Moszkva (orosz), Eintracht Frankfurt (német), Crvena zvezda (szerb).

Borítókép: A BL-trófea, ezért van még versenyben tizenhat csapat (Fotó: MTI/EPA/Tolga Bozoglu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.