Vetési Bence a Szeged utánpótláscsapataiban pallérozódott, ahol kiemelkedő teljesítményt nyújtott, így közel került a tűzhöz, de Juan Carlos Pastor csak a felkészülési mérkőzéseken adott lehetőséget neki. Abból a megfontolásból, hogy mégiscsak az első vonalban edződhessen, és hétről hétre játéklehetőséghez juthasson, tavaly nyáron kölcsönadták a Kecskemétnek, az NB I újoncának.
Vetéci Bence neve azért csenghet ismerősen, mert az édesapja, Vetési Iván 2011-től négy éven át a szövetség elnöke volt, de a fiú nem az apa segítségével szeretne feljebb törni.
– A kívülállók talán azt gondolhatják, hogy akit kölcsönadnak, azt feleslegesnek vagy nélkülözhetőnek tartják, pedig a legtöbbször ez a jó megoldás – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Vetési Bence, aki négy szegedi évad után költözött Kecskemétre. – Már önmagában annak is örülni tudok, hogy a bajnokság kezdetétől mostanáig 12 NB I-es mérkőzésen játszhattam, s Magyar Kupa-meccseken is pályára léphettem. A KTE-Piroska Szörp fordulóról fordulóra jobban teljesítő lelkes csapat, amelynek egyelőre nincs esélye az élvonalbeli együttesek ellen, de a Dabast és a Tatabányát is le tudtuk győzni, és ezekhez a sikerekhez 3-3 góllal én is hozzájárultam. Hajtunk ezerrel, igyekszünk nem azzal foglalkozni, hogy bármit is teszünk, az utolsó forduló után szomorúak is lehetünk.
Huszonegy esztendősen amondó, még legalább tíz évig a kézilabdázás élvonalában szeretne maradni, de tisztában van vele, hogy a sorsa nem csak a saját vágyain múlik.
– Továbbra sem tettem le arról, hogy előbb vagy utóbb újra a Szegedben folytassam a pályafutásomat, noha ez a klub a világ egyik legjobbja. A mérce a lehető legmagasabban áll előttem, a poszttársaim pedig egytől egyig nagy profik. Szeged azóta még csábítóbbá vált a számomra, hogy ott lehettem az új sportcsarnok felavatásakor, csodálatos a csapat új otthona. Érzem a folyamatos fejlődést magamban, a kecskeméti edzőm is elismeri a munkámat, úgyhogy akkor sem leszek elégedetlen, ha továbbra is a kiesést elkerülő KTE játékosa maradhatok.
Noha nem akarja kihasználni a támogatását, Vetési Bence kimondja, az édesapja a példaképe.
– Megtanultam, hogy érdemes hallgatni rá, a tanácsait követve alakítani az életemet. Él-hal a kézilabdázásért, mindig öröm, ha eljön a mérkőzéseimre, és aztán elmondja, hogy milyennek látott. Régen volt már, hogy egyesek apai hátszelet emlegettek, de amióta felnőtt lettem és a játékommal bizonyítok, senki sem úgy beszél rólam, mint Vetési Iván fiáról. A saját lábamon állok, minden lépésemért magam felelek, apám tanácsaira viszont akkor is számítani fogok, amikor már a harmincadik életévemet is betöltöttem.
