Soha nem mentek még ilyen gyorsan Formula–1-es autók városban

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb az első Formula–1-es Szaúd-arábiai Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén, Dzsiddában.

Magyar Nemzet
2021. 12. 03. 19:31
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utolsó előtti állomásához érkezett a 2021-es Formula–1-es világbajnokság, s a most először sorra kerülő Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki első szabadedzése is azt támasztotta alá, hogy a pontversenyben mindössze nyolc ponttal vezető (Red Bull) és mögötte a hétszeres világbajnok (Mercedes) között nagyon kicsi a különbség. Az első tréningen Hamilton autózta a legjobb köridőt, megelőzve a hollandot, de csupán 56 ezredmásodperc volt közöttük. A harmadik helyen a finn Valtteri Bottas (Mercedes) végzett.

A második szabadedzést már villanyfényes körülmények között rendezték, vasárnap a futam is így zajlik majd a 6,175 kilométer hosszú dzsiddai aszfaltcsíkon, amely az F1 történetének leghosszabb, s egyben leggyorsabb utcai pályája, dacára a 27 kanyarjának. (Ami a hosszát illeti, az idei teljes versenynaptárban is csak a belgiumi Spa-Francorchamps előzi meg 7,004 kilométerrel.) Hamilton és Verstappen már az első szabadedzésen bement 1:29 perc alá, míg az eddigi leggyorsabb utcai pályának számító Bakuban az ottani 6,003 kilométeres pályán idén Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája 1:41,218 perccel nyerte meg az időmérőt – jelentős a különbség. Az azeri fővárosban a futamon Verstappen 1:44,481 perccel jegyezte a leggyorsabb kört, ami 206,839 km/órás átlagsebességet jelentett. Dzsiddában viszont az első Szaúd-arábiai Nagydíjra épített, rohamtempóban elkészült pályán 250 km/órás átlag felett, helyenként 320-szal is lehet repeszteni. Szóval, amióta a világ világ, ilyen gyorsan még soha, sehol nem mentek Formula–1-es autók városban, mint pénteken a Vörös-tenger partján fekvő, amúgy négymilliós lakosságú városban, amelyet Mekka – a muszlimok szent városa – kapujának is neveznek.

Íme, a pálya Dzsiddában:

A második szabadedzésen is Hamilton volt a leggyorsabb, mögette pedig Bottas, Pierre Gasly (Alpha Tauri), Verstappen és Fernando Alonso (Alpine) következett a sorban. A tréning néhány perccel a tervezett leintés előtt nagy balesettel ért véget, Leclerc a falban kötött ki. A becsapódás után a pilóta kissé sántítva szállt ki a rommá tört autójából, a Ferrari szerelőinek hosszú éjszakájuk lesz…

Eredmények, 1. szabadedzés:

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:29,786 perc

2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:29,842

3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:30,009

4. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:30,263

5. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1:30,318

6. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 1:30,564

2. szabadedzés:

1. Hamilton 1:29,018 perc

2. Bottas 1:29,079

3. Gasly 1:29,099

4. Verstappen 1:29,213

5. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1:29,441

6. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:29,555

A Mercedesnél örülnek, hogy a második szabadedzésen az első és a második helyet is megszerezték, és ahogy a Twitter-csatornájukon megjegyezték: jó volt látni, hogy Leclerc megúszta a balesetét.

A Szaúd-arábiai Nagydíj további programja:

szombat:

3. szabadedzés 15.00

időmérő edzés 18.00

vasárnap:

futam 18.30

Borítókép: Vasárnap este, ugyancsak villanyfényben látványos futamra számíthatunk Dzsiddában (Forrás: Twitter/Formula 1)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.