Az előző fordulóban az Újpest ellen elszenvedett vereség után Horváth Ferenc roppant megviselten nyilatkozott. „A Honvédnak a Honvéd a legnagyobb ellensége” – bökte ki.
A gondok persze korábban kezdődtek. A Honvéd zsinórban négyszer kikapott, s a debreceni vereség után a klub a saját honlapján tudatta, néhány játékosát – miként kiszivárgott, Eppel Mártont, Zinédine Machach-t és Mohamed Mezgranit – megbüntette, mégpedig úgy, hogy bár együtt edzhetnek az első csapattal, de a meccskeretbe nem kerülhetnek be.
Arról is lehetett hallani, Horváth Ferenc is számolhat következményekkel, ám ennek részletei nem kerültek nyilvánosságra. Többen úgy spekuláltak, hogy a Honvéd az MTK ellen győzelmi kényszerben játszik, amit – noha a közönség az edző ellen tüntetett az első félidőben – a csapat teljesített.
Az Újpest elleni kudarc után ismét megkezdődött a találgatás, Horváth Ferencnek most már tényleg kiadják az útját. A Nemzeti Sport már a lehetséges utódjait is megnevezte Michael Boris és Bernd Storck személyében.
Úgy értesültünk, ennél bonyolultabb a helyzet, ami azonban ma este leegyszerűsödhet. Úgy tudjuk, a vezetők a következő ultimátumot adták Horváth Ferencnek a debreceni vereség után: a Honvédnak az év hátralévő öt mérkőzésén kilenc pontot kell gyűjtenie ahhoz, hogy az edző megtarthassa az állását; sőt ez csupán a szükséges feltétel a folytatáshoz, a vezetők ennek teljesülése esetén is felmenthetik őt.
Nos, azóta lement két meccs, a Honvéd egyet megnyert, egyet elvesztett. Maradt három, amiből kettőt hozni kellene. Csakhogy az idei utolsó fordulóban a kispestiek a Fradinál vendégeskednek, ahol bátorság lenne győzelemmel kalkulálni.
A képlet tehát roppant egyszerű: a Honvédnak ma Pakson, majd jövő héten a ZTE ellen odahaza is muszáj nyernie. Nem lehetetlen küldetés, de nem is egyszerű feladat.
– Hozzánk hasonlóan az utóbbi időszakban a Paks sem mutatta a legjobb formáját, de nem szabad ebből kiindulni, ahogyan az augusztusi hazai sikerünk sem lehet mérvadó – nyilatkozta a Honvéd honlapjának Horváth Ferenc a meccs előtt. – Erős, támadófutballt játszó riválishoz látogatunk, ráadásul eltiltás miatt Batik Bence és Ivan Lovric is hiányzik majd. A nehézségekből azonban erőt kell merítenünk, közösen, egy irányba húzva kell futballoznunk. Csak a péntek esti meccsre szabad fókuszálni, ezen túl minden mást ki kell zárni, nincs más választásunk, meg kell szerezni a három pontot!