A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elég brutális dolognak nevezte, hogy versenyzője ily módon veszítette el a pole pozíciót, ami már szinte a markában volt.
– Frusztrált lesz, ebben biztos vagyok, hiszen tudja, hogy milyen jó körön volt. Az egészet el kell most felejtenie. Így is a harmadik helyről indulhat. Egy jó rajtra van szüksége, és bármi megtörténhet a versenyen – nyilatkozta szombaton Horner, majd hozzátette, aggódik az esetleges váltócsere miatt: – Remélhetőleg nem kapunk rajtbüntetést, mert az különösen brutális lenne. Úgy gondolom, hogy nagyon nehéz lesz itt előzni, szóval a stratégiáknak nagy szerepük lesz. És tudjuk, hogy még mennyi minden közbeszólhat, biztonsági autó, megbízhatóság és folytathatnánk… Szóval meglátjuk, de egy utcai pályán különösen fontos a jó rajthely.
A kockáztatásnak viszont nincs helye egy ilyen szoros küzdelemben. Verstappen nyolc ponttal előzi meg Hamiltont az egyéni pontversenyben, a Red Bullnak pedig öt pont a hátránya a Mercedeshez képest a konstruktőrök között. A Bikák nem engedhetik meg maguknak, hogy Verstappen nullázzon Dzsiddában, ezért ha úgy adódik, akkor inkább bevállalják a büntetést, mint hogy a holland váltóhiba miatt búcsúzzon a versenyen. Erről már az istálló tanácsadója, Helmut Marko beszélt.
– Darabokra kell szednünk az autót, és alaposan megvizsgálni. Láthattuk, mi volt Leclerc-rel Monte-Carlóban. Egy hasonló ütközés után a Ferrari nem cserélte ki a váltót az autójában, és már a felvezető körön világossá váltak ennek következményei (a pilóta nem tudott elindulni a versenyen – a szerk.). Vagyunk annyira gyorsak, hogy nem vállalunk kockázatot. Ha lesz bármilyen jele is annak, hogy sérült a váltó, akkor kicseréljük. Nehéz itt előzni, mégis meg kell tennünk.
Marko hozzátette, nem hibáztatja Verstappent az elbukott pole pozícióért.
– Négy tized volt az előnye azon a ponton, ami itt kész örökkévalóságnak tekinthető. Persze mondhattuk volna neki, hogy jól van, Max, vedd lazára, jóval gyorsabb vagy mindenkinél, de Max nem ilyen, ahogy mi sem. Nüanszokon múlt.
























