Beindult az Újpest az átigazolási időszak hajrájában

Mindkét erősítési értesülés helyesnek bizonyult, Kádár Tamás után Budu Zivzivadze is aláírt Újpesten. Immár tehát van rutinos középhátvéd és Junior Tallót helyettesítő középcsatár, minden adott a bennmaradás kiharcolásához. A grúz játékos péntek este a Kisvárda ellen még nem játszik.

Magyar Nemzet
2022. 02. 11. 19:54
Forrás: Újpest FC
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Napokkal ezelőtt megírtuk, hogy az Újpest Kádár Tamással és Budu Zivzivadzéval kívánja megerősíteni a keretét. Nos, az 57-szeres válogatott hátvéd után a grúz csatár is alárt, utóbbi a Fehérvártól érkezik kölcsönbe.

A 27 éves támadó 2019 nyarán a Mezőkövesd színeiben debütált az NB I-ben, azóta 75 meccsen szerepelt, a Vidinél ebben az idényben azonban alig kapott lehetőséget, ezért szolgálja az ő érdekét is az átigazolás. Újpesten együtt játszhat a honfitársával, Giorgi Beridzével, akivel közös céljuk, valamint hogy bekerüljenek hazájuk válogatottjába, amelyben Zivzivadze eddig 8-szor szerepelt, legutóbb 2021 nyarán.

– Tudom, hogy ez egy nagy klub, nagy történelemmel, ezért nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam az együtteshez. Jó érzés, hogy itt lehetek Újpesten. Szeretnék minél előbb csatlakozni a csapattársaimhoz, és együtt küzdeni velük a pályán a sikerekért – nyilatkozta Zivzivadze az Újpest honlapján. 

Az új szerzemény péntek este a Kisvárda elleni bajnokin még nem lép pályára.

Az téli átigazolási időszak az NB I-ben február 14-én zárul.

NB I, 20. forduló. Péntek: Újpest–Kisvárda 20.00. Szombat: Paks–Gyirmót 14.45, Debrecen–Mezőkövesd 17.00, Puskás Akadémia–MTK 19.30. Vasárnap: Bp. Honvéd–Mol Fehérvár 14.15, ZTE–Ferencváros 17.15.

Borítókép: Zivzivadze tudja, hogy nagy klubhoz igazolt (Fotó: Újpest FC)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.