Félmilliárdos hiány a korai Európa-bajnoki búcsú ára

500-600 millió forintos kiesést jelent a tervezett bevételből, hogy a magyar válogatott már a csoportkör után kiesett a Budapesten rendezett férfikézilabda Európa-bajnokságon – árulta el Novák András, a Magyar Kézilabda-szövetség operatív igazgatója az InfoRádiónak adott nyilatkozatában. Azt is elmondta, már a következő elnökségi ülésen, februárban döntenek arról, ki lesz a válogatott szövetségi kapitánya világbajnoki selejtezőkön, hiszen a csapatnak áprilisban már világbajnoki selejtezőt kell játszania.

Magyar Nemzet
2022. 02. 02. 7:03
NAGY László
Nagy László nem volt elégedett a védekezéssel Fotó: MTI/Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európa-bajnokságnak nem csak szakmai következményei voltak.

– Rendezési szempontból nagyon sikeres volt az Európa-bajnokság, különösen látva, hogy mennyi problémával küzdöttünk, elsősorban a pandémia miatt, óráról órára kellett különböző döntéseket hozni. Minden visszajelzés az, hogy nehéz lett volna ennél jobban csinálni – folytatta Novák András.

A magyar válogatott korai búcsúja azonban – már a csoportkör után kiesett – anyagi téren is súlyos következményekkel járt.

A tények kedvéért érdemes rögzíteni, hogy ötszáz-hatszáz millió forint bevételkieséses keletkezett, hiszen a csapatot joggal vártuk a középdöntőbe.

– Telt házzal mentünk az első körben, teljes bizonyossággal állíthatom, hogy a következő körben is telt házzal mentünk volna a magyar csapat részvételével. Sajnos nemcsak szakmailag, hanem anyagilag is hátrányos volt ez az eredmény.

Novák András közölte, az európai szövetségtől csak pozitív visszajelzést kaptak, az EHF elnöke minden fórumon kifejezte, hogy a rendezéssel elégedett.

– Ebből érdemes kiindulni, hiszen ez egy fontos vélemény. Az összes résztvevői nyilatkozat pozitív. Ami esetleg negatív, az meg természetes, hiszen a játékosok felfokozott állapotban vannak, nem is várható el, hogy ők ujjongjanak ezért a helyzetért – mondta az MKSZ operatív igazgatója.

Borítókép: Nagy Lászlót jogi értelemben nem függesztették fel, csupán a feltáró vizsgálatban nem vehet részt (MTI/Kovács Tamás)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.