A magyar lakatos Romáriót és Bergkampot is őrizte Hollandiában

Az ő esetében érvényes a megállapítás, valóban sorsfordító volt a külföldre szerződése. Szalma József a nyolcvanas évek végén itthon a Tatabánya játékosaként robbant be az NB I-be, majd Hollandiába szerződött, és ott ismerkedett meg a Coerver-képzéssel, amelyre a mai napig esküszik. A szorgalmas és alázatos balhátvéd pályafutása kedvezőbben is alakulhatott volna, ha elkerülik a sérülések.

A mérkőzés angol nyelvű összefoglalója:

Pedig a Dinamo Drezda és a Schalke megfigyelői, vezetői is ott ültek a lelátón. Végül nem szerződtettek. Egy okra vezetem vissza a sérülékenységemet: nem volt rendesen felépített izomzatom, mert fiatalon nem kaptam megfelelő képzést. Az angolok elleni sérülés és több hónapos kihagyás után egy holland bajnokin felugrottam fejelni, és két százkilós pali érkezett a nyakamba, a földre éréskor kifordult a bokám, elszakadt a bokaszalagom. 1985-ben, a mexikói vb előtt mehettem volna edzőtáborozni a spanyolországi Benidormba a Mezey György-féle válogatottal, de végül nem mentem, mert akkor is bokaszalag-szakadást szenvedtem. Mindig akkor jött a sérülés, amikor nagyon nem kellett volna.

– Nemrég szenvedélyes posztot tett közzé a Facebookon. Azt írta, hogy a gyerekkori edzője szerint olyan alacsony volt, hogy még az étkező asztalt is dobbantóval érte fel. Az ilyen kedvesen vicces megjegyzések után hogyan motiválta magát?
– Rengeteget dolgoztam a sikerei­mért, ennek köszönhetően tudtam negyven méterre dobni a labdát, így tudtam jól fejelni, becsúszni. Rendszeresen erősítettem a bennem levő küzdőszellemet.

Fotó: Családi archivum

– Kiöregedett ifistaként nem fért be a Tatabánya felnőtt csapatába. Dolgozott a futball mellett?
– Vas- és fémszerkezet-lakatos volt a szakmám. Ifista koromban dolgoztam lakatosként a futball mellett, mert akkor még nem kaptam szerződést a felnőtt csapatnál. Az egyik hétvégén az ifimeccsünk után ültem a lelátón, és néztem, mire megy a felnőtt csapat a Ferencvárossal. A nálam egy évvel idősebb Zsinka János akkor már stabilan játszott a Fradiban. Arra gondoltam, hogy ha neki sikerül, akkor nekem miért ne sikerülhetne. Végül 1984-ben, tizennyolc évesen mutatkoztam be az NB I-ben a Honvéd ellen. Kikaptunk 3-0-ra, de a tizenvalahány perces debütálás nekem maga volt az álom. Bacsó István, az edzőm utasított: ott van Détári, nem engedsz neki levegőt venni. Ez abban a pár percben valószínű, hogy sikerült is, mert innentől kezdve kezdőként számított rám.

– A tatabányai sikerkorszak részese volt. Sokszor közel voltak a bajnoki címhez, de a megdicsőülés kapujában mindig megtorpant a csapat. Vajon miért?
– Jó kérdés. Nem tudom, miért nem sikerült bajnokságot nyerni. Másodikok és harmadikok voltunk Temesvári Miklós irányításával. A Honvéd ellen kupadöntőt játszottunk. Büszke vagyok arra, hogy szinte mindig én voltam a legjobb balhátvéd a Nemzeti Sport posztonkénti rangsorában, és 1991-ben engem választottak az év játékosának.

Fotó: Családi archivum

– Tatabányáról Hollandiába igazolt. Könnyen boldogult?
– Imádtam edzeni, de fel kellett vennem a ritmust. Olyan kemény edzések voltak, hogy szinte járni is alig tudtam. Az öltöző kínszenvedés volt, mert hollandul és angolul sem beszéltem, de a pályán otthon éreztem magam. Előfordult, hogy a csapattársaim leöntöttek jéghideg vízzel, miközben zuhanyoztam. Azt hitték, hogy balhézni fogok, de nem ültem fel a provokációnak. Annak a srácnak a haverjai, akinek a helyére szerződtettek, kóstolgattak, bepróbálkoztak, de rövid időn belül leálltak. A pályán nem kellett beszélgetni, ott nagyon otthon éreztem magam. Remek stadionokban nagyon jó játékosok, többek között John Van’t Ship, Marc Overmars, Dennis Bergkamp, Romario és Wim Kieft ellen is futballoztam.

Fotó: Családi archivum

– Három évet töltött Hollandiá­ban. Miért a BVSC-hez tért haza, miért nem Tatabányára?
– Mezey György mindig is bízott bennem, ő akkoriban a BVSC-nél kezdte építeni a jövő csapatát. Jó társaság verődött össze. A BVSC után a Komárom következett: két és fél év alatt három osztályt léptünk fel. Kardos Józsi volt az edző, és a város is támogatott minket. Komáromból később átigazoltam Tatabányára, ahol volt még fantasztikus másfél évem. Feljutottunk az NB I-be, kupadöntőt játszottunk.

– Mezey Györgyöt többször említette, de ide kívánkozik Bicskei Bertalan neve is. Miért nem vitte ki a magyar arannyal zárult 1984-es ifjúsági Eb-re?
– Mert még nem voltam azon a szinten, hogy tudjak segíteni a csapatnak. Emlékszem, hallgattuk a rádiót a lakatosműhelyben, Keller József játszott a posztomon. A vb-n már ott voltam, bal lábasként a jobb oldalon kellett játszanom. Ez is ráirányította a figyelmemet arra, hogy mindkét lábbal jól kell bánnom a labdával. Bicskeiről az a hír járta, hogy nagyon kemény a játékosokkal, és a szigorban nem is volt hiány. De amikor az angolok ellen megsérültem, arra ébredtem a kórházban, hogy ott ül az ágyam mellett. Sokat kaptam tőle emberségből.

– A Coerver-képzés teljesen kitölti az életét? Ha hívják máshova, nemet mond?
– Kerestek már akadémiáktól. Nyitott vagyok, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.

Borítókép: Szalma József rengeteget profitált a hollandiai légióskodásából (Fotó: Szalma Magor)