Az Újpest vezetőedzője szoktatni akarta kapusát a paksi légkörhöz

Az NB I 27. fordulójában az Újpest veszélyes futballt bemutatva 3-1-re győzött Pakson. A két csapat a jövő héten a Magyar Kupa elődöntőjében is találkozik egymással, mint a mérkőzés utáni nyilakozakokból kiderült, a vezetőedzők már erre is gondoltak.

Magyar Nemzet
2022. 04. 11. 8:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A góllövőlistát fölényesen vezető 25 gólos Ádám Martin is csalódottan beszélt a mérkőzésről a klub honlapjának:

– Sajnos ismét kijött, hogy a végjátékban nem vagyunk élesek. Az első félidőben nem futballoztunk rosszul, próbáltuk azt játszani, amit elterveztünk, ez sikerült is. A tizenhatos környékén azonban akadoztak a végjátékaink, a védekezésünkben pedig újfent előjöttek azok a hibák, amik az utóbbi időben már nem jellemeztek bennünket. A második félidőben próbáltuk felívelgetni a labdákat, sajnos ezek sem ültek… Most már nincs mese, hazai pályán nyernünk kell, jövő hétvégén az MTK ellen javítanánk, aztán jön a kupaelődöntő, remélhetőleg más végeredménnyel. Dolgozni kell tovább.

Az Ádám Martin által emlegetett kupaelődöntő ennek, az Újpest elleni mérkőzésnek a visszavágója lesz. Gondolt erre Milos Kruscsics, a lilák vezetőedzője is, a mérkőzést követő sajtótájékoztatón elárulta, azért nem az amúgy kiváló formában lévő Banai Dávid, hanem Filip Pajovic védett, mert a kupameccseken az utóbbi szokott a kapuban állni, és az edző az akarta, szokja a paksi légkört. A mérkőzésről Kruscsics ezt mondta:

– Nagyon kemény és küzdelmes meccs volt egy jó ellenféllel szemben, amelyik megérdemelten áll az ötödik helyen. Egyedi játékstílusa van a Paksnak, amire alaposan felkészültünk, ennek ellenére problémáink akadtak az elején. A bekapott gól után sikerült stabilizálni a játékunkat, mindkét oldalon sok volt a gólhelyzet, aztán mi jöttünk ki belőle jobban. Nem volt könnyű győzelem, de megmutattuk, hogy van tartásunk. Gratulálok a játékosoknak, hogy összeszedték magukat a kapott gól után. 

Borítókép: Milos Kruscsics, az Újpest vezetőedzője elégedett lehetett (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.