A grúz duó néhány perccel később csaknem újabb gólt hozott össze, ám Beridze passzából Zivzivadze kihagyta a ziccert. Ami késett, nem múlt: az 56. percben Zivzivadze is a kapuba talált, természetesen Beridze passzából, bár ez a gól legfőképp Szabó János számlájára írható, aki elvesztette a labdát, majd az első újpesti lövés után nem tudott felszabadítani, így lett mégis gól az akció vége – 1-2.
A Paksnak már csak egy lesgólra futotta az erejéből, Ádám Martin újabb találatát helyesen nem adták meg, ellenben a grúz show még nem ért véget: a 69. percben Beridze lőtt, a labda megpattant, és végül Osváth hasáról a Paks kapujába jutott a labda, öngól – 1-3.
Zivzivadze a hajrában még a keresztlécet is eltalálta, Bognár György csapata teljesen szétesett, de az eredmény már nem változott. A Paks vesszőfutása tovább folytatódott, immáron négy meccsből van csak egy pontja, az Újpest viszont az elmúlt hét bajnokijából hatodszor nyert, és bár nemrég még a kiesés elől menekült, sikerével a Paks elé ugrott a tabellán az ötödik helyre.
A két csapat kilenc nap múlva ugyanitt találkozik egymással a Magyar Kupa elődöntőjében.
NB I, 27. forduló Péntek ZTE–Bp. Honvéd 3-1 (2-0), Zalaegerszeg, 2409 néző, jv.: Karakó. Gólszerzők: Lesjak (32.), Tajti (11-esből, 45+1.), Spoljaric (86.), illetve Lukics (11-esből, 62.) Szombat Vasárnap Paks–Újpest 1-3 (1-1), Paks, 2000 néző, v.: Erdős, Gólszerzők: Ádám (24. – tizenegyesből), illetve Beridze (37.), Zivzivadze (56.), Osváth (69. – öngól) |
Borítókép: Ádám Martin gólt szerzett az Újpest ellen, de nem örülhetett. (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!