Műtéten esik át a Ferencváros vezetőedzője

Nem vett részt a múlt pénteki, OSC elleni bajnoki döntőn Varga Zsolt, a Ferencváros vízilabdacsapatának vezetőedzője. Mint kiderült, a játékosként olimpiai és Európa-bajnoki címet nyert szakember szívritmus-problémával küzd, szerdán műtéten esik át.

Magyar Nemzet
2022. 05. 10. 13:31
VARGA Zsolt;
Budapest, 2021. november 30. Varga Zsolt, a Ferencváros vezetõedzõje magyaráz a játékosoknak a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, a negyedik fordulóban, az FTC-Telekom Waterpolo és a szerb Novi Beograd mérkõzésen a fõvárosi Császár-Komjádi Béla Sportuszodában 2021. november 30-án. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ferencváros múlt pénteken elsöprő játékkal, 18-9-re nyerte meg az egyik fél két győzelméig tartó bajnoki döntő első mérkőzését. Az OSC elleni összecsapáson a zöld-fehérek vezetőedzőjük, Varga Zsolt nélkül is hengereltek, a szakember egészségi problémák nem lehetett tanítványai mellett.

Az FTC kedden a honlapján adott bővebb tájékoztatást a tréner állapotáról, amelyből kiderült, Varga szerdán műtéten esik át, így a holnapi, Brescia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen ismét Nyéki Balázs másodedző irányítja a csapatot.

„Már tizenéves korom óta volt ismert extraszisztolém, az akkori vizsgálatokat Dr. Pavlik Gábor végezte és az derült ki, nem kóros elváltozásról van szó. Ráadásul a terheléssel megszűnt, de jele lehetett, hogy hajlamom van a szívritmust érintő problémákra” – nyilatkozta a Fradi.hu-nak Varga Zsolt. „Hat évvel ezelőtt, már edzőként jelentkeztek ismét tüneteim, amiket akkor gyógyszeres kezeléssel orvosolni lehetett, azzal a kiegészítéssel, hogy hosszú távú megoldást a műtét fog jelenteni.

Hat héttel ezelőtt jelentkeztek ismét tüneteim, amiket elektromos kardioverzióval szüntettek meg. A kivizsgálást és a kezelést Dr. Merkely Béla irányítja. A tartós megoldás érdekében a szezon utánra egyeztettünk is időpontot ablációs beavatkozásra. De néhány napja ismét voltak tüneteim. Egyértelmű volt a javaslat, a műtétet minél hamarabb el kell végezni.”

A tünetek rövid időn belüli felbukkanására több magyarázat lehet, akár koronavírus-utóhatás is, ám egyik sem tudományosan alátámasztott – olvasható továbbá a honlapon megjelent közleményben.

„Orvosi javaslatra szerda délelőtt megműtenek, rutineljárásról van szó. A beavatkozás után körülbelül egy hét rehabilitációra lesz szükség, folyamatos felügyelet mellett már pár nap után fokozatosan terhelhető leszek. Jól vagyok, de szükség van a műtétre ahhoz, hogy teljes értékű életet tudjak élni. Rendszeres ellenőrzés mellett erre minden lehetőség megvan.”

 

Borítókép: Varga Zsolt (középen) tanítványai körében (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.