2016 óta mentálisan nagyon sokat fejlődtem, ebből a szempontból sokkal erősebbnek érzem magam, mint valaha.
Ez csak a legfrissebb egyértelmű utalás arra, hogy a négyes védett (volt). A szövetségi kapitány persze nem sietett cáfolni a nyilatkozatot, hohó, megállj, Sanyi, szó sincs arról, hogy a négyes védett lenne...! S ha ez nem lenne elég, az Európa-bajnokság közvetítése során az M4 Sport riportere és a távirati iroda szakírója is védett egységként aposztrofálta a négyest.
A tokiói olimpián női és férfikajakban egy nemzet hat-hat kvótával gazdálkodhat, úgy, hogy egyesben és kettesben nemzetenként két egység is rajthoz állhat. Négyesben értelemszerűen azért nem, mert ahhoz nyolc hely kellene. A négy férfikajakos szám: K–1 200, K–1 1000, K–2 1000 és K–4 500 méter.
Kár is ezt ragozni, azt sem kell bizonygatni, hogy a Föld gömbölyű és a Nap körül forog. A négyes védett, helyesebben csak védett volt, majd két éven keresztül. Ehhez szabta mindenki más a lehetőségeit, ezért szorgalmazták oly sokan tavaly, hogy Kopasz Bálint és Varga Ádám üljön össze, mert akkor ezer méteren egy csapásra megoldódott volna az egyes és a kettes kérdése is. Sajnálatos technikai különbözőségek miatt az álom páros kivitelezhetetlenné vált. Vagy hál' Istennek? Mert a szövetségi irodában leosztott lapok így összekeveredtek, s a versenyt – ami mégis csak a sport lényege az okoskodással szemben! – mégsem lehetett kirekeszteni a válogatásból.
(Tényleg csak zárójelben jegyezzük meg, nyilván a Nádas Bence, Kopasz Bálint duó életre hívását is az motiválta, hogy ehhez nem kell plusz kvóta, hiszen Nádas is benne ül a védett négyesben.)
A négyes védetté deklarálásakor a szövetség – de rendben, ez esetben nevesítsük –, a szövetségi kapitány egy eshetőséggel nem kalkulált: Kopasz Bálint olyan helyzetbe sodródhat, hogy kérdésessé válik az olimpiai csapattagsága.
Márpedig ez történt, miután csupán negyedik lett a szegedi világkupán, a hazai válogatón pedig egyesben (Varga Ádámmal szemben) és kettesben Nádas Bencével is (Noé Bálinttal és Kulifai Tamással szemben) alulmaradt. Ominózus írásomban éppen erre hívtam fel a figyelmet.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!