Kopasz Bálint már itthon sem a legjobb kajakos

Varga Ádám, csakúgy, mint a tavalyi országos bajnokságon, ismét legyőzte Kopasz Bálintot, ezúttal az olimpiai válogatón. Elvileg mindketten indulhatnak Tokióban, ám a kvóta szűke érdekes helyzetet teremthet. A nőknél ötszáz méteren Kozák Danuta párosban is győzött, Bodonyi Dóra volt a társa.

Magyar Nemzet
2021. 05. 29. 18:35
Kopasz Bálint gratulál Varga Ádámnak Forrás: MKKSZ
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A helyzet tehát csupán látszatra egyszerű, ahogy az a nyilatkozatokból is kitetszik.

Egyesben sokkal jobban magaménak éreztem a győzelmet, mint ezt a pályát párosban – ismerte el Kozák Danuta. – Annak azért örülök, hogy egy összeszokott párost tudtunk legyőzni. Az biztos, hogy ez egy olyan pálya volt, amin még dolgozni kell, igazából taktikánk se volt.

Le kell ülni, és át kell gondolni a lehetőségeket, most még nem tudom megmondani, hogy hány számban fogok indulni az olimpián.

– Kicsit tanácstalanok voltunk a taktikát illetően, igazából fogalmam sincs, hogy tudtuk ezt megcsinálni, nem jól építettük fel ezt az 500 métert. Sokat kell még dolgoznunk, hogy jobb legyen – tette hozzá Bodonyi Dóra.

A vesztes félnek persze még nehezebb volt magyarázatot találni a történtekre.

– Őszintén szólva fogalmam sincs, mit történt – ezt már Medveczky Erika mondta. – Pont az az erősségünk, hogy sose billenünk meg, még ha bekötünk, akkor sem. Úgy látszik, ez egy ilyen hétvége. Az elmúlt öt évben egy versenyt rontottam el, a pénteki ötszáz egyest. Remélem, azt azért megmutattam, hogy nem felejtettem el kajakozni.

- Úgy is csak húsz centit kaptunk tőlük, hogy húsz méter nekünk kimaradt a távból – jegyezte meg Csipes Tamara, majd hozzátette: Nagyon, nagyon, nagyon bizakodó vagyok.

Csak emlékeztetőül: egyesben Kozák, Csipes, Bodonyi, Kárász volt az első négy sorrendje, tehát szigorúan nézve Medveczky Erika sem párosban, sem négyesben nem kvalifikálta magát az olimpiára. Ám kettesben a győztes fél tagjai is elismerték, nem feltétlenül ők voltak a jobbak. Hüttner Csabának itt sincs könnyű dolga.

Takács Kincső és Tótka Sándor jól sprintelt

Női kenu egyes 200 méteren a már biztos olimpiai kerettag páros tagjai végeztek az első két helyen. Takács Kincső győzött, négy tizedmásodperccel megelőzve Balla Virágot.

Férfi K-1 200 méteren Tótka Sándor lett az első Csizmadia Kolos és Nádas Bence előtt. Tótka ezzel a négyes mellett a sprinttávon is biztosította az indulását az olimpián.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.