Eddig negyvenkét ország több mint kétszáz versenyzőjét nevezték a budapesti eseményre – a létszám várhatóan még jelentősen emelkedik –; jó néhány nagyágyú is nálunk kezdené meg a pontgyűjtést a 2024-es párizsi olimpiára. Köztük a francia Teddy Riner, a harminckét esztendős, háromszoros olimpiai bajnok nehézsúlyú legenda (két egyéni és egy csapatbajnoki címe van az ötkarikás játékokról), tízszeres világbajnok klasszis a tokiói játékokat követően hat hónapon át pihent, január elején tért vissza Párizsban az edzésekhez. 2017-ben itt volt a budapesti vb-n, akkor a kilencedik vb-címét ünnepelhette a +100 kg-ban, majd ugyanabban az évben a marrákesi nyílt világbajnokságon is diadalmaskodott. A tíz vb-címe közül az elsőt Rióban, 2007-ben, tizennyolc évesen szerezte meg. Tavaly a tokiói olimpia egyik nagy meglepetése volt, hogy az egyéni versenyben be kellett érnie a bronzéremmel, de utána a francia csapattal aranyérmes lett. Ez is szenzáció volt, mert ott a japánoknak állt a zászló. Mivel Teddy Rier régen indult versenyen, súlycsoportja világranglistáján csak a 17. helyen áll, így Sipőcz Richárd is megelőzi, ő a 14.
Öt év után újra eljön hozzánk a legenda, most ingyen nézhetjük meg
Július 8. és 10. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg a cselgáncsozók első európai olimpiai kvalifikációs versenyét, és a Grand Slam Hungary elnevezésű viadalra már benevezett dzsúdósok között hemzsegnek a klasszisok. Ott van köztük a sportág legnagyobb legendája, a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok francia Teddy Riner is.

A budapesti Grand Slamre megérkezett hat világranglista-vezető nevezése is, a Judoinfo beszámolója szerint ott lesz a tatamin a férfiaknál a tajvani Jang Jung Vej (60 kg), a nőknél a francia Shirine Boukli (48 kg), Amandine Buchard (52 kg) és Romane Dicko (+78 kg), valamint a kanadai Jessica Klimkait (57 kg) és a brit Lucy Renshall (63 kg) is. Riner és Dicko mellett az ugyancsak francia Margaux Pinot olimpiai bajnok (2021, csapat, 70 kg), miként az olasz Fabio Basile (2016, 66 kg) is, világbajnokságot Riner, Dicko és Klimkait mellett a férfiaknál a grúz Lukumi Cskvimiani (60 kg), a francia Loic Pietri (81 kg), spanyol Nikoloz Sherazadishvili (90 kg), a nőknél a kanadai Christa Deguchi (57 kg) és a francia Marie Eve Gahie (70 kg) nyert.
A magyar válogatott számára a Grand Slam Hungary lesz az esztendő egyik legfontosabb versenye. A csapatnévsort még nem hirdette ki a szövetség, de várhatóan három top 10-es dzsúdósunk indul majd harcba, s a világranglistán egyaránt második Tóth Krisztián (90 kg, MTK Budapest) és Pupp Réka (52 kg, Atomerőmű SE) mellett a hetedik Özbas Szofi (63 kg, BHSE) is biztosan kiemelt lesz a 154 ezer dollár (58,5 millió forint) összdíjazású viadalon.
A nézők számára ingyenes lesz a belépés a Grand Slam-viadalra, a jegyekhez előzetes regisztráció útján lehet hozzájutni a Magyar Judo Szövetség oldalán.
Borítókép: Teddy Riner az egyik legnépszerűbb francia sportoló (Forrás: Facebook/Teddy Riner)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Véget ért a várakozás, a Liverpool nagy bejelentést tett
Angol klub még sosem áldozott ekkora összeget egy játékosra sem.

Argentínából, nagy tervekkel érkeztek a ZTE megmentői
Nem ígérnek elérhetetlen dolgokat a Zalaegerszeg új tulajdonosai.

Menekülniük kellett a szurkolóknak a klubvilágbajnokságon
Már negyedszer kellett megszakítani egy meccset az Egyesült Államokban zajló tornán.

Magyar aranyeső? Tengernyi érmet várnak a kapitányok az Eb-n
Bizakodóan várhatja a magyar csapat a hétvégét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Párkány jövője a tét az agyevő amőba kapcsán indított vizsgálatban

Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet

IQ-teszt: csak a legélesebb eszű nyomozók tudják megmondani, hogy ki szökött meg a börtönből

Kinézték maguknak a kínaiak a magyar falut: óriási gyárakat építhetnek a Tisza partján - jelentést tett a polgármester

"Jó látni, hogy őszintén boldog vagy mellette!" Sugárzó mosollyal jelentkezett be Tóth Andi

Kié lesz az ország egyik legszebb kastélya? Új információk derültek ki

FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra

Újra együtt van szuperszexi barátnőjével a legendás sznúkerjátékos

Paksi Endre olyan elismerést kap, amilyet még soha nem adtak senkinek + videó

Magyar Péter már érzi, hogy harapófogóba került, Manfred Webertől is megkapta a nagy semmit + videó

Magyarországon nyaral a Szoboszlaival összetűzésbe kerülő Arsenal-sztár

Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Véget ért a várakozás, a Liverpool nagy bejelentést tett
Angol klub még sosem áldozott ekkora összeget egy játékosra sem.

Argentínából, nagy tervekkel érkeztek a ZTE megmentői
Nem ígérnek elérhetetlen dolgokat a Zalaegerszeg új tulajdonosai.

Menekülniük kellett a szurkolóknak a klubvilágbajnokságon
Már negyedszer kellett megszakítani egy meccset az Egyesült Államokban zajló tornán.

Magyar aranyeső? Tengernyi érmet várnak a kapitányok az Eb-n
Bizakodóan várhatja a magyar csapat a hétvégét.