Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Tóth Krisztián

Tóth Krisztián, olimpiai bronzérmes magyar cselgáncsozó. 1994. május 1-én született, Darmstadtban. Hat esztendősen kezdett cselgáncsozni, a KSI csapatában, amelynek egészen 2018-ig tagja maradt. Tizenöt évesen aratta első nemzetközi sikereit, innentől kezdve rendszeres éremszerzőnek számított világversenyeken, utánpótlás, majd felnőtt mezőnyben is. Bár egy 2013-as szabálymódosítás (a kétszeres U23-as Európa-bajnok legnagyobb erősségének számító lábfelszedés eltörlése) után sokan azt várták, visszaesik majd teljesítménye, nem így történt: a rákövetkező évben nem csupán junior VB-t nyert a 90 kg-os súlycsoportban, de harmadik lett a felnőtt Európa-bajnokságon és második a világbajnokságon. Azóta EB-ken további egy ezüstöt és egy bronzot szerzett, és a 2021-es budapesti világbajnokságon is felállhatott a dobogó harmadik fokára. Második olimpiáján, 2021-ben, Tokióban – Magyarország 500. érmét szerezve a nyári olimpiákon – szintén bronzot gyűjthetett be. Hatszor választották az Év magyar cselgáncsozójának. 


Tóth Krisztián


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.