A spanyol fővárosban a sakkvilágbajnok-jelöltek nyolcfős tornáján a nyitó napon Rapport Richárd a sötét figurákat vezetve a lengyel Jan-Krzysztof Dudával találkozott, és a 69. lépést követően, hatórás, küzdelmes összecsapás végén osztozott meg az egy ponton. A felek korábban négy klasszikus partit váltottak, ebből kettőt a két évvel faiatalabb, 24 esztendős lengyel nyert meg és egy döntetlen mellett egy Rapport-siker született. A magyar nagymester május végén azzal került a hírekbe, hogy román színekben kívánja folytatni a pályafutását.
Rapport még magyar színekben remivel kezdett élete legfontosabb tornáján
Rapport Richárd döntetlennel kezdte meg a szereplését a sakkvilágbajnok-jelöltek nyolcfős madridi tornáján.

A nyitókörben az orosz, de FIDE-színeiben versenyző Jan Nyepomnyascsij és az amerikai Fabiano Caruana tudott győzni. Az előző vb-döntőt elveszítő Nyepomnyascsij sötéttel kerekedett a kínai Ting Li-zsen fölé, míg Caruana honfitársát, Hikaru Nakamurát múlta felül világossal.
Rapport Richárd 2764 Élő-pontjával a világranglista nyolcadik helyezettjeként versenyez a spanyol fővárosban, ahol mindenki kétszer mérkőzik meg mindenkivel, váltott színekkel. A torna teljes díjalapja 500 ezer euró, és a 48 ezer euróval gazdagodó győztes jövőre a vb-címért játszhat a regnáló világbajnokkal, a titulust kilenc éve birtokló norvég Magnus Carlsennel. Így ez a verseny Rapport számára élete eddigi legfontosabb tornája.
Rapport Richárd a második fordulóban ma az iráni származású, de francia színekben versenyző Alireza Firouzjával mérkőzik meg, aki éppen ma ünnepli 19. születésnapját.
Eredmények, 1. forduló:
Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2750)–Rapport Richárd (magyar, 2764) döntetlen (szicíliai védelem, 69 lépés)
Ting Li-zsen (kínai, 2806)–Jan Nepomnjacsij (FIDE, 2766) 0-1 (angol megnyitás, 32 lépés)
Fabiano Caruana (amerikai, 2783)–Hikaru Nakamura (amerikai, 2760) 1-0 (spanyol megnyitás, 50 lépés)
Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni, 2753)–Alireza Firouzja (francia, 2793) döntetlen (elfogadott vezércsel, 71 lépés)
Borítókép: Rapport Richárd fél pontor szerzett az első fordulóban (Fotó: MTI/EPA/ANP/Olaf Kraak)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra
Megvannak a magyar csapatok ellenfelei a nemzetközi kupákban – íme az esélyek százalékos bontásban.

Magyarországon nyaral a Szoboszlaival összetűzésbe kerülő Arsenal-sztár
A 28 millió eurót érő futballista a Balatonon piheni ki a Premier League-idény fáradalmait.

„Nem vagyunk barátok” – Messi kegyetlenül őszinte volt Ronaldóról
Az argentin klasszis betekintést engedett a portugállal való kapcsolatába.

A Fradi nagy igazolása a hazájában vallott színt – csalódást okozott?
A Puskás Akadémiától igazolt Jonathan Levi a svéd sajtóban nyilatkozott a döntéséről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megszólalt az ügyvéd: mi vár a Palatinuson vízbe fulladt kislány édesanyjára?

Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó

Most jött: kisiklott egy villamos a városban, heten megsérültek

Botrány Brüsszelben: Kollár Kinga elárulta Magyarországot, Lázár János kőkeményen visszavágott + videó

Emilio 12 év után szakított: „Senki nem mutatja meg a valódi arcát"

Devizahitelek: súlyos hiba lenne minden adósnak kártérítésben bízni

Először ad önálló koncertet hazánkban a banda, amely Elton John szerint a világ legjobb zenekara jelenleg

Győrben folytatja karrierjét Megyeri Balázs – hivatalos

Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!

Paksi Endre olyan elismerést kap, amilyet még soha nem adtak senkinek + videó

Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra
Megvannak a magyar csapatok ellenfelei a nemzetközi kupákban – íme az esélyek százalékos bontásban.

Magyarországon nyaral a Szoboszlaival összetűzésbe kerülő Arsenal-sztár
A 28 millió eurót érő futballista a Balatonon piheni ki a Premier League-idény fáradalmait.

„Nem vagyunk barátok” – Messi kegyetlenül őszinte volt Ronaldóról
Az argentin klasszis betekintést engedett a portugállal való kapcsolatába.

A Fradi nagy igazolása a hazájában vallott színt – csalódást okozott?
A Puskás Akadémiától igazolt Jonathan Levi a svéd sajtóban nyilatkozott a döntéséről.