A második játszma sem sokat változott, Bondár ismét elbukta a szervajátékát, majd sorozatban kilenc elvesztett játék – köztük négy adogatójáték – után hozta ismét az adogatását. Bondár a szett elején beszedett brékhátrányát lélektanilag talán a legjobb pillanatban vette vissza: 5:3-nál, amikor Pera a meccsért adogatott. Hiába volt azonban a jó pillanatban visszaszerzett adogatójáték, Bondár a sajátját megint nem tudta hozni, így az amerikai a második játszmát 6:4-re megnyerte 49 perc alatt.
A budapesti torna selejtezőjéből induló Pera korábban kilenc ITF-tornát nyert egyesben, WTA-viadalon csupán az idei 125-ös karlsruhei tornán jutott döntőbe, 250-esen még nem, vagyis a Római Teniszakadémián pályafutása eddigi legrangosabb sikeréért mérkőzhet a vasárnapi döntőben a szerb Alekszandra Krunics ellen.
WTA 250-es torna, Budapest, elődöntő: Bernarda Pera (amerikai)–Bondár Anna (magyar, 9.) 6:3, 6:4.
Borítókép: Bondár remekül kezdett, de aztán visszaesett (Fotó: Nemzeti Sport)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!