Idén a pozíciójavításnak köszönhetően már kiemeltként játszhatott a Római Teniszakadémián, és a papírformát érvényesítve – egyetlen hazai játékosként – be is jutott a negyeddöntőbe.
Ott az idei Roland Garros elődöntőse, Martina Trevisan várt rá, a budapesti torna második kiemeltje, aki korábban Szabanin Natáliát és Katerina Baindlt búcsúztatta Budapesten.
Bondár ellen is jól kezdett az olasz, az első két játékot megnyerte, a magyar játékos azonban gyorsan egyenlített. Sőt 4:4-nél semmire vette el Trevisan adogatójátékát, és szettelőnybe került.
Már ez is kisebb meglepetés volt, arra azonban igazán senki sem számíthatott, ami a második játszmában történt.
A szemmel láthatóan egyre frusztráltabb Trevisan nem találta a választ Bondár játékára, a magyar játékos 5:0-ra ellépett. A győzelemmel Bondár bebiztosította, hogy jövő héten karrierje során először a top 50-ben jegyezzék a WTA-világranglistán. Szombaton pedig az amerikai Bernarda Pera ellen életében először WTA-tornadöntőbe juthat.
– Jól kezdett az ellenfelem, de mindenképp javítani akartam, hogy visszatérhessek szombaton is, hogy ez előtt a fantasztikus közönség előtt játszhassak. Nagyon boldog vagyok a mai teljesítményemmel, és alig várom az elődöntőt – fogalmazott a bravúrja után Bondár Anna.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!