Megvan Varga Kevin új klubja, a csatár marad Törökországban

Varga Kevin, aki egy hete felbontotta a szerződését a török Kasimpasával, már megtalálta az új klubját. Marad országon belül, és a magyar válogatott labdarúgó a Hataysporban folytatja a pályafutását.

Magyar Nemzet
2022. 08. 01. 17:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hányatottnak tűnt Varga Kevin sorsa, ám ez csupán úgy látszott. A tizenháromszoros válogatott csatár 2020. szeptember 2-án szerződött a török Kasimpasához, amelyben 55 mérkőzésen hat gólt szerzett, majd az idén február közepén kölcsönbe a svájci Young Boyshoz került. Az idény végén vissza kellett mennie a török együtteshez, ahol kiderült, csak szerződésbontással juthat hozzá a fizetéséhez, és a török szövetség segítségével ez július 23-án megtörtént.

 

 

Akkor Varga Kevin azt nyilatkozta, ugrásra készen állva várja az új lehetőségeket, azaz fogalma sem volt, hol folytatja a pályafutását. Aggódni azonban mégsem kellett érte, ugyanis hétfőn a 26 éves magyar futballistát bejelentette új csapata, a Hatayspor. A szerződés két évre szól. A Hataysport a húszcsapatos török élvonalban az előző bajnokságot a tizenkettedik helyen zárta.

Borítókép: Varga Kevint már be is mutatta a Hatayspor (Fotó: htaysport.org.tr)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.