Szikrázó napsütés, szabadtéri medence, a lelátón rövidnadrágban, pólóban vagy éppen félmeztelenül tomboló drukkerek. Nem, nem margitszigeti életképet idézünk fel sóvárogva a mögöttünk hagyott nyárból. Ez a novemberi valóság, csak éppen 3700 kilométerrel arrébb, délnyugat felé, Tenerifén. Ismerjük el, tökéletes választás volt, hogy a női vízilabda-világliga szuperdöntőjét a Kanári-szigeteken rendezték meg.
A világliga jelentőségét természetesen nem kell eltúlozni, november elején senki sincs csúcsformában, de ilyen körülmények között ajándék novemberben pólózni, s persze mindenki jobban szeret nyerni, mint veszteni.
Magyar szempontból tökéletesen alakult a végkifejlet. Az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok legyőzése után a döntőben a házigazda Spanyolországgal csapott össze a magyar válogatott. A torna során másodszor, ne feledjük, hiszen a csoportkörben egyszer már megmérkőztünk a házigazdákkal, akik akkor simán, 15-11-re nyertek.
A vasárnapi finálé teljesen másként alakult. Kezdve azzal, hogy a mieink rögtön az első percben vezetést szereztek, Pőcze Panna vágta be a labdát. Az FTC húszéves pólósa játszott már a válogatottban, de tornán most szerepelt először. A döntőben nyújtott teljesítménye alapján hamarosan a válogatott egyik erőssége lehet, hiszen az első gólját további kettő követte, s mindhárom gól szép alakítás volt.
A társak is feltüzelték magukat a döntőre, jól játszott a magyar válogatott, szoros meccset vívott az esélyesebb házigazdával.
Az első negyed után 3-3, a második után 6-6, a harmadik után pedig 9-9 volt az állás, ennél kiegyensúlyozottabban nem is alakulhatott volna a meccse.
A záró játékrészben aztán a játékvezetők, ahogy vízilabdában megszokhattuk, belenyúltak a meccsbe. Hirtelen elkezdték az emberelőnyöket megítélni a spanyoloknak, majd a negyed harmadik percében volt egy jelenet, amit még most sem értünk. Centerben Faragó őrizte nagyon szigorúan Leitónt, amiért kiállítást kaptak a spanyolok. Eddig rendben. Csakhogy Leitón egyértelműen ütőmozdulatot tett a magyar játékos felé.
A bírók a videózás után először, ahogy reméltük, piros lapot mutattak fel, tehát brutalitásért cserével végleg kiállították a spanyolt. Aztán újabb tanácskozás következett, ami után felülbírálták az előző ítéletet. Érthetetlen…
A magyar kiállítás persze érvényben maradt, s a fórt a spanyolok ki is használták, ezzel 10-9-re vezettek. Majd újabb magyar kiállítás, újra Forca lőtt, 11-9 a spanyoloknak. Már csak bő két perc maradt hátra a meccsből, de a mieink nem adták fel. Bíró Attila kockáztatott, lehívta a kapust, Magyari Aldát, hét a hat ellen támadtunk. Bejött. Leimeter faragta a hátrányt, majd az utolsó támadás legvégén, az utolsó másodpercben Gurisatti egyenlített. 11-11
Következtek a büntetők.
Ez is krimi volt a javából. Öt pár után 3-3 volt az állás, majd a következő négy körben minden lövő betalált. A 10. párban Leitón, akinek a nevét örökre megjegyezzük, ismét kulcsszereplő volt, nem hibázott, Gurisatti próbálkozása viszont néhány centi híján nem jutott túl a képzeletbeli gólvonalon.
Izgalmas, élvezetes meccs volt, még ha vereség is lett a vége. 19-18. A végeredmény már-már inkább kézilabdát, nem is vízilabdát sejtet. Ez az ezüstérem tényleg szépen csillog.
Bíró Attila: Egyértelműen siker
Bíró Attila szövetségi kapitány is sikerként értékeli az ezüstérmet.
– Sok dolog volt érhetetlen számomra – utalt a szakvezető finoman a bíráskodásra. – Ami viszont érthető, az a saját csapatom teljesítménye. Jól védekeztünk, nemcsak a csütörtöki meccshez képest, hanem úgy általában is. Huszonnégy órán belül két ilyen meccset vívni, két ilyen eredményt elérni nem mindennapi, bátran állíthatom, parádés teljesítmény. Ahogy felépítettünk magunkat az elődöntőre és a fináléra, az önmagáért beszél. Örülök, hogy ezen a meccsen, egy döntőben is fantasztikusan játszottak olyan új játékosok, mint Pőcze Panna vagy Hajdú Kata, de rajtuk kívül is az egész tornán jónéhány kiemelkedő teljesítményt láttam. Tekintettel arra, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset, nyilván a végeredménynek nem örülök, nagy lelkierő kellett a döntetlenhez, sajnálom, hogy az ötméteresek során ezt nem tudtuk kamatoztatni. Meg kell tanulnunk ötméterespárbajt is megnyerni, hiszen jó eséllyel a jövőben több ilyen meccsünk is lehet. Nem kérdés, ez az ezüstérem mindenképpen siker, még akkor is, ha ilyen közel voltunk az aranyéremhez.
Világliga-szuperdöntő, döntő:
Spanyolország–Magyarország 19-18 (3-3, 3-3, 3-3, 2-2, 8-7) - ötméteresekkel
Magyar gólszerzők: Pőcze 3, Keszthelyi-Nagy, Szilágyi, Leimeter 2-2, Parkes, Gurisatti 1-1
Borítókép: Olykor túlzottan is kemények voltak a spanyolok (Fotó: Magyar Vízilabda-szövetség)
