Korábbi csapattársa szerint Szoboszlai Dominik nagyszerű csapatkapitány

Hétfőn találkozott a magyar labdarúgó-válogatott kerete, és megkezdte a felkészülést az észtek elleni felkészülési mérkőzésre és a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezőre. A svájci Grasshoppers légiósa, Bolla Bendegúz szerint az első meccs kiváló főpróbája lehet a másodiknak, Csoboth Kevin pedig újoncként elmondta, mekkorát fordult vele a világ, amikor megkapta Marco Rossi meghívóját.

Magyar Nemzet
2023. 03. 20. 17:37
Telki 20230320 Labdarúgás Válogatott edzés Fotó:Árvai Károly/Nemzeti Sport Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újra együtt a válogatott – Marco Rossi az idén először dolgozhat együtt a keretével. Ez a keret azonnal változott is, a hétfői találkozóra Fiola Attila sérülten érkezett, az orvosi stáb szerint sem tud játszani Észtország majd Bulgária ellen, ezért ő haza is ment Telkiből. Az első napon két játékos találkozott a sajtóval, az egyikük Bolla Bendegúz, a svájci Grasshoppers légiósa. Ő korábban kikerült a csapatból, ám azóta visszaküzdötte magát, erről ezt mondta:

 

– Az elmúlt meccsen kiosztottam két gólpasszt, úgyhogy összeszedetten érkeztem a válogatotthoz. A Grasshoppersnél most csapatszinten nem mennek olyan jól a dolgok, a kiesés ellen küzdöttünk, most kicsit elszakadtunk két győzelemmel. Úgy vágtunk neki a szezonnak, hogy a bennmaradás a cél, de akár az európai kupaindulásért is szeretnénk harcolni, ami most négy pontra van tőlünk. Szoros a mezőny, mindenre van esély.

Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly

Természetesen ezután a válogatott előtt álló feladatok kerültek szóba. Szerinte az észtekkel jó főpróbát tarthat a csapat a jövő hétfői, bolgárok elleni Európa-bajnoki selejtezőre:

– Fontos lesz az észtek elleni mérkőzés is. Vannak új arcok a csapatban, biztos vagyok benne, hogy próbáljuk majd azt a taktikát játszani, amire a bolgárok ellen is szükség lesz. Most esélyesek vagyunk, ezért mindenki győzelmet vár tőlünk, miközben tudjuk, hogy nem lesz egyszerű. Nehéz meccsek lesznek, de tovább szeretnénk jutni. A korábbi meccseken papíron nem mi voltunk az esélyesek, most viszont ez fordítva lesz. De ez nem jelenthet nyomást, ebből inkább profitálnunk kell. Egységesen, bátran kell játszanunk, mert a kvalitásunk megvan.

 

Az említett újoncok egyike az újpesti Csoboth Kevin. Róla Marco Rossi azt mondta a keret kihirdetésekor, hogy ő a magyar NB I leggyorsabb játékosa, ami számára hízelgő, de szerinte akadnak még olyan gyors futballisták az élvonalban, mint ő. Arra a kérdésre, hogy miként fogadta a meghívót a válogatott keretébe, ezt felelte:

– Nagyon jó érzés, hogy itt lehetek, rögtön a szüleimnek szóltam, amikor megtudtuk, hogy kerettag leszek, nagyon örültünk. Fantasztikus érzés, öröm és megtiszteltetés. Apukám is nagyon örült, egyből azt kezdte el mondani, hogy nagyot fordult velem a világ. Portugáliából hazatérve göröngyös volt az utam, elkerültem az NB II-be, most pedig már itt vagyok. Azt mondta, a küzdeni akarásom és a kitartásom vezetett idáig. Ezt a mentalitást Portugáliában tanultam meg, nagyon sokat segített abban, hogy most itt lehetek.

 

Csoboth Kevin és Szoboszlai Dominik korábban klubcsapatban és utánpótlás-válogatottban is játszott együtt, így jól ismerik egymást. Az U17-ben már Szoboszlai volt a csapatkapitány, ezért Csoboth Kevin pontosan tudja, hogy az RB Leipzig középpályása tökéletesen alkalmas a szerepére, mert képes egyben tartani egy csapatot. 

A Portugáliában töltött öt évről ezt mondta: – Ott megtanultam a kemény futballt, illetve mentálisan fejlődtem sokat, ez segített abban, hogy amikor lent voltam, fel tudtam magamat küzdeni. 

Bollához hasonlóan Csoboth is úgy gondolja, az edzéseken mutatott teljesítményével tehet azért a legtöbbet, hogy játéklehetőséget kapjon.

Borítókép: Bolla Bendegúz visszanyerte a korábbi formáját (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.