A Sopron az amerikai csodafegyvert hatástalanítva maradhat a trónon

A tizenhatodik magyar bajnoki címéért lép ma pályára a Sopron Basket. A női bajnokság három nyert meccsig tartó döntőjében a címvédő 2-0-ra vezet, és hazai pályán őrizheti meg a trónját. Vetélytársa, a SERCO UNI Győr az első két meccsen csak megnehezíteni tudta a soproniak dolgát, elsősorban az amerikai légiós, Aaryn Ellenberg szenzáziós teljesítményének köszönhetően.

2023. 04. 21. 4:50
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aaryn Ellenberg eddig zseniális volt. A Serco Uni Győr amerikai kosarasa ihletett formában játszott eddig a magyar női kosárlabda-bajnokság döntőjében, szinte tarthatatlan volt az első két meccsen. A párharc első találkozóján Sopronban 28 pontig jutott, a másodikon Győrben már az első félidőben 30-nál tartott, a csapata összesen 48-at gyűjtött, azaz egyszemélyes támadófegyver volt. Azért csak szinte volt tarthatatlan, mert a soproniak a szünet után már nagyon figyeltek rá, ezért abban a húsz percben csak hét pontot tett hozzá az addigi teljesítményéhez, ami így is lenyűgözőnek mondható. 

Fotó: Nagy Gábor / gyorikosar.hu

Győri szempontból a gond csupán az, hogy ennek ellenére ezt a két meccset a Sopron Basket nyerte meg, otthon 80-68-ra, idegenben pedig 94-82-re. Ez pedig azt jelenti, hogy az egyik csapat három győzelméig tartó párharcban a címvédő 2-0-ra vezet, és pénteken 18 órakor már azért lép pályára, hogy söpréssel megszerezze az újabb, tizenhatodik bajnoki címét, ráadásul hazai közönség előtt (a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti). 

– Összességében a csapat játékára, küzdésére sem lehet panasz, ebből építkezve megyünk Sopronba, ahol megpróbálunk nyerni – nyilatkozta a keddi mérkőzés után Aaryn Ellenberg.

 

Ehhez azonban az kellene, hogy néhány csapattársa felnőjön mellé, mert egyedül biztosan nem tudja legyőzni az erősebb kerettel rendelkező Sopron Basketet. A győriek elsősorban a magas posztokon sebezhetőek, egyik legjobbjuk, Beatrice Mompremier a vállsérülése miatt már kiesett erre az idényre, ami roppant érzékeny veszteség, kedden nem játszhatott Sabina Oroszová sem. Ugyanakkor a soproniak is nélkülözni kénytelenek kulcsembereket, náluk a 208 centis Határ Bernadettre és a négyszeres Európa-bajnoki ezüstérmes Olivia Epoupára nem számíthat Gáspár Dávid vezetőedző.

– Több sebből vérző csapatom hatalmas szívvel küzd a döntőben, csoda, hogy még nem véreztünk ki teljesen – mondta Cziczás László, a győriek vezetőedzője a harmadik összecsapás előtt. –  Jön a következő felvonás, minden erőnket mozgósítanunk kell, hogy esetleg még versenyben tudjunk maradni. Nyilván nem mi vagyunk az esélyesek, de egy valami abszolút nem jellemző ránk, hogy feladjuk a párharcot. Most sem tesszük, küzdünk a végsőkig, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég.

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

A címvédő Sopron Basket bár végül magabiztosan nyert eddig, mindkét találkozón meg kellett dolgoznia a sikerért. Otthon és idegenben is csak a hajrában sikerült leráznia magáról a szívós győrieket, és akadtak komoly hullámvölgyek a játékában. Laczka Miklós asszisztens edző a klub honlapján így tekintett egyszerre vissza és előre is:

– Győrött az első félidőben nem úgy védekeztünk, ahogyan azt előre megbeszéltük, olyan hibákat követtünk el, hogy az ellenfél megtalálhatta a saját ritmusát, különösen Ellenberg játszott szenzációsan. A fordulás után tudtunk javítani a teljesítményünkön, és ez volt a siker kulcsa, valamint az, hogy rövid időszakoktól eltekintve a támadó játékunk jól működött. 

A harmadik mérkőzés előtt ahogy eddig mindig, a Győrre csapatként készülünk, de kétségtelen, Ellenberg kikapcsolása fontos feladat lesz, ha egy játékos ilyen formába lendül, akkor ez elkerülhetetlen. 

Erre a mérkőzésre tekintünk csak, tudjuk, mit jelentene a győzelem, de az a lényeg, hogy a játék több elemében előbbre lépjünk, jól összpontosítva kosárlabdázzunk, és ez kifogástalan küzdéssel olyan eredményt hoz, amilyent Sopronban mindenki remél. 

Borítókép: Aaryn Ellenberg szenzációs formába lendült a Sopron elleni döntőre (Fotó: gyorikosar.hu/Nagy Gábor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.