Alonso vigyorogva menekült, amikor az M4 Sport sarokba szorította + videó

A hét végén az Azeri Nagydíjjal folytatódik a Formula–1-es világbajnokság. Fernando Alonso remekül indította a vb-t, az Aston Martin kétszeres világbajnok pilótája mindhárom futamon harmadik lett, és a pontversenyben is a harmadik helyet foglalja el a Red Bull két versenyzője, a címvédő Max Verstappen és Sergio Pérez mögött. Alonso azonban nem csak emiatt van mostanában fókuszban.

Magyar Nemzet
Forrás: M4 Sport2023. 04. 28. 8:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alonso arról is beszélt, szerinte mitől megy most ilyen jól az Aston Martinnak, mi a titka.

– Az éhség, a motiváltság, hogy nyerni akarunk. Ez a csapat mindig kis költségvetésből működött, mindig minden évet próbált túlélni. (Korábban Force India, majd Racing Point néven ismerhettük – a szerk.) Miután érkezett az Aston Martin és Lawrence Stroll, ez a csapat már valami nagyot akar elérni. Az emberek egyszerűen átvették ezt, lendületbe jöttek. Boldog vagyok most, nagyon büszke a csapatra. És Lawrence miatt is örülök, aki elindította ezt a projektet. Májusban kész lesz az új gyár, a csapat fiatal, lelkes, egy irányba húz, és pillanatnyilag ez egy boldog hely.

S mit hozhat a jövő?

– Szeretnénk fenntartani ezt a lendületet a gyárban, fejlesztéseket hozni. Az első már itt van, egy kisebb hátsó szárny. Kiderül, gyorsulunk-e az egyenesekben, ami az első versenyeken a gyenge pontunkat jelentette. Az autó folyamatosan alakul, a dolgok pedig az év során változnak. De mindenki ugyanazt csinálja: a Mercedestől is jó dolgokat hallani, a Ferraritól is. Erős ellenfeleink vannak, és ezek a csapatok hozzászoktak ahhoz, hogy a bajnoki címért küzdenek. Számunkra minden új, gyors autónk van, és csapatként fejlődnünk kell minden területen – állapította meg Alonso.

Akit csapata Twitter-oldala szerint „mindenki szeret” – mindenki gondoljon arra, amire akar!

Borítókép: Fernando Alonso jó hangulatban érkezett Bakuba (Forrás: Twitter/Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team)
 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.