Ezt figyelembe véve hatalmas szenzációt jelentett, hogy a Die Aktuelle a napokban interjút közölt Michael Schumacherrel. A német bulvárlap a címlapján egy mosolygós kép mellett büszkén hirdette, hogy a legendás versenyző a balesete óta először nyilatkozott. A cikk viszont csak átverés volt, Michael Schumachertől egy szót sem idéztek, helyette a mesterséges intelligenciát hívták segítségül, így kaptak válaszokat.
A felháborító eset természetesen nem marad következmények nélkül. Schumacher családjának a szóvivője a Reuters hírügynökségnek megerősítette, jogi lépéseket tesznek az ügyben.
A Die Aktuelle egyébként nem először húzta ki a gyufát Schumacheréknél. A magazin egy 2014-es címlapján Corinna és Michael szerepelt, a fényképük alatt pedig a „Felébredt” szócska jelent meg. A megtévesztő módon elhelyezett felirat azonban nem a Formula–1 rekordbajnokára vonatkozott, hanem egy kómából felébredt emberekről szóló cikkből adott ízelítőt. Egy évvel később szintén a címlapra került Corinna, ezúttal egyedül, és a címadással (Új szerelem) arra utaltak, hogy Schumacher felesége új párt talált magának. Igen ám, csakhogy a cikk valójában nem Corinnáról, hanem a házaspár lányáról, Gináról szólt.
Borítókép: Michael Schumacher 2012 augusztusában (Fotó: AFP/Belga Mag /Eric Lalmand)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!