A záró, 38. forduló előtt a Dorog már elbúcsúzott a másodosztálytól, viszont még hét csapat volt, amely a bennmaradásért, illetve az osztályozóért folyó harcban volt érdekelt. Ebben az idényben az utolsó két helyezett, a 19. és a 20. esett ki a másodosztályból, a 16-18. helyezettek pedig osztályozót játszanak az NB III bajnokaival, vagyis a BVSC-vel (Keleti csoport), az Iváncsával (Közép csoport), és a Veszprémmel (Nyugati csoport). A párosításokat kedden 11 órától sorsolják ki, az első meccseket május 28-án 17.30-tól, a visszavágókat június 4-én 17 órától játsszák.
A forduló előtt 19. Békéscsabának mindenképpen nyernie kellett volna, és a 18. Nyíregyháza is nehéz helyzetben volt. A 13-17. helyeken a Tiszakécske, a Kazincbarcika, a Kozármisleny, a Csákvár és a Szentlőrinc állt – ez a hét csapat retteghetett. A Tiszakécske, a Kazincbarcika, a Kozármisleny sorsa a saját kezében volt. A Békéscsaba a 26. percben már 2-0-s hátrányba került Ajkán, és ez előrevetítette, hogy kiesik a másodosztályból. Így is történt, az Ajka végül 2-1-re győzött.
Az 1912-ben alapított Békéscsaba 1912 Előre 1974-ben került fel először az első osztályba, majd egy-két megszakítástól eltekintve 1998-ig az NB I stabil résztvevője volt. Legnagyobb sikere az 1988-as kupadöntő megnyerése, illetve az 1993/94-es bajnoki szezonban elért harmadik helyezése volt. A csapat 2015-ben a másodosztályból visszajutott az NB I-be, de 2016-ban kiesett. Az NB II-ben 2018-ban bronzérmes volt, de idén már itt is könnyűnek találtatott. A csabaiak legutóbb 2008-ban szerepeltek a harmadosztályban.
A Nyíregyháza hazai pályán 3-1-re kikapott a Szegedtől, s ha a Békéscsaba győzött volna, akkor a nyírségiek esnek ki, így viszont osztályozón megpróbálhatják kiharcolni a bennmaradást. A Szentlőrinc sem tudott előrébb lépni a tabellán, 1-0-ra kikapott a rivális Kazincbarcika vendégeként. A Csákvár egy pontot szerzett, Győrben 2-2-re végzett, pedig 1-0-ra, és 2-1-re is vezetett. De az egy pont is elég volt a számára a bennmaradáshoz, mert megelőzte a Kozármislenyt, amely 1-0-ra kikapott Siófokon. Összefoglalva: a Dorog mellett a Békéscsaba esett ki, a Kozármisleny, a Szentlőrinc és a Nyíregyháza pedig osztályozót játszik.