A Hajduk Split csatára még egy hete, a fiumei edzőtábor első napján érthetetlen, sőt döbbenetes afférba keveredett a tréningre kilátogató szurkolókkal. Néhány drukker ócsárolta, amit nem tudott, nem akart elereszteni a füle mellett, visszaszólt, a tettlegességet megelőzendő a társai lefogták és arrébb kísérték.
Másnap Livaja Zlatko Daliccsal egyetértésben elhagyta az edzőtábort, és az alábbi nyilatkozatot adta:
– Sajnos az elmúlt huszonnégy órában történtek után úgy érzem, nem vagyok kész arra, hogy a maximumot nyújtsam a válogatottban, a jelenlétem csak zavaró lenne a csapatnak, amely megérdemli a nyugalmat a felkészülés során. Sok szerencsét kívánok a srácoknak Hollandiában, szurkolok, hogy hazahozzák az aranyat, amihez minden bizonnyal megvan a minőség és az egység. Köszönöm a szövetségi kapitánynak a megértését, a szövetségnek a támogatást, és remélem, hogy a válogatott szurkolói is megértik a döntésemet. A válogatott sokat jelent nekem, remélem, hogy a jövőben is a tagja lehetek a csapatnak.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!