Dagesztánból honosított versenyzőnk nagy győzelmet aratott

Hét szabadfogású súlycsoport küzdelmével a BOK-csarnokban megkezdődött a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) rangsorviadala, a Polyák Imre–Varga János-emlékverseny. Két versenyzőnk jutott döntőbe: a honosított Kuramagomedov Murad (74 kg) meg is nyerte, Ligeti Dániel (125 kg) sérülés miatt kénytelen volt feladni a meccsét.

Magyar Nemzet
2023. 07. 13. 21:10
null
Fotó: Hovath Balazs - Blasius Photography
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világranglistás pontokat adó, nagy és színvonalas mezőnyben nyolcan képviselték a magyar színeket az első napon, s közülük ketten egészen a fináléig verekedték magukat. Az Eb-ezüstérmes Ligeti Dániel (125 kg, Haladás) 2-0-ra verte a német Cudinovicot, 8-0-ra az ukrán Mcselidzét, majd az elődöntőben 7-0-s hátrányból felállva, hatalmas ívű szaltókkal fordítva 9-8-ra a szintén ukrán Idzinszkijt. Az aranyéremért a junior-vb-győztes amerikai Parris várt rá, akit egy csodás gáncsos ledöntéssel földre vitt, de aztán már az ellenfél dominált és fordított is mögékerülésekkel, pörgetéssel. 8-4-es állásnál Ligeti korábban is sérült combizma újra meghúzódott, így feladta mérkőzést, ezüstérmet szerzett.

– Nem vagyok boldog, remélem, ez a sérülés nem befolyásolja majd a szereplésemet az év további versenyein – nyilatkozta röviden a sokadvirágzását élő, július végén a harmincnégyet betöltő szombathelyi nehézsúlyú.

Ligeti Dániel tényleg nem volt boldog... Forrás: MBSZ

Másik döntősünk a honosított Kuramagomedov Murad (74 kg, Tatabánya) lett, miután 9-0-ra múlta felül a német Müllert, 11-0-ra a brazil Bordeaux-t, 4-0-ra a kínai Lut és 3-1-re az izraeli Finesilvert. A végén nem akárkivel, a vb-ezüstérmes, kétszeres Ázsia-bajnok kazah Kajpanovval csatázott. 

Az első menetben 2-0-s hátrányba került, amit közvetlenül a szünet után kiegyenlített, majd a támadni kénytelen riválist megkontrázva, plusz egy challenge-nek köszönhetően 5-2-re nyert. Dagesztáni származású sportolónk eddig mindig megtorpant a lehetőségek kapujában, de most nem, s talán a legjobb teljesítményt nyújtotta 2019-es honosítása óta.

– A bokasérülésem miatt két hetet tudtam készülni erre a versenyre, a délelőtti meccseken eléggé elfáradtam, de végre fejben és testben is összeszedtem magam. Nagyon örülök a győzelemnek, remélem, a világversenyeken is egy új Murad birkózik majd – fogalmazott a 27 éves Kuramagomedov.

Kuramagomedov Murad akcióban Forrás: MBSZ

A többiek közül az Eb-győztes, kétszeres vb-3. Muszukajev Iszmail (65 kg, Ferencváros) hiába verte kínai és dél-koreai riválisát, a negyeddöntőben kikapott az általa a tokiói olimpián 2021-ben felülmúlt mongol Tömör-Ocsirintól (aki végül a dobogó tetejére állt), majd a vigaszágon egy vitatható challenge-nek köszönhetően a kirgiz Hadzsimurodtól is. Szintén kiesett Vida Csaba (86 kg, Kecskeméti TE), az általa legyőzött Püspöki Patrik (86 kg, Baja), Juhász Balázs (92 kg, Kecskeméti TE), az Eb-2. és -3. Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg, Csepel TC) és Végh Richárd (97 kg, Érd).

A verseny két névadója, a Nemzet Sportolói felé tett főhajtásként Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke még a rajtot megelőzően a sírjuknál tisztelgett legendáink előtt.

Pénteken további három szabadfogású (61, 70 és 79 kg), valamint öt női kategóriával (50, 53, 57, 62 és 68 kg) folytatódik a viadal, összesen tizenhárom magyar versenyző lép majd szőnyegre. A belépés díjtalan a BOK-csarnokba.

Borítókép: Kuramagomedov Murad a dobogó tetején (Forrás: MBSZ) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.