A vezérigazgató azt is elmondta, mikor lesz igazán elégedett.
– Sokszor mondtuk már, de igaz, hogy nehéz dolog megszervezni a világ harmadik legnagyobb sporteseményét, pláne egy olyan sportlétesítményben, ami a vb előtti utolsó másodpercekig épül, és érthető okokból folyamatosan tökéletesíteni kell. Nagyon magasra tettük a lécet, ami persze kétélű fegyver is lehet. Úgy tűnhet, hogy kockáztattunk, amikor már a szervezés egy korai szakaszában bátran azt mondtuk, hogy minden idők legjobb vb-jét akarjuk megrendezni, pedig még semmink nem volt, épület is alig, de szék például biztos nem volt benne.
Én akkor leszek elégedett, ha mindenki látja, hogy amit megígértünk, azt teljesíteni is fogjuk.
A teljes interjú az Origón olvasható.
Ne maradjon le!Jegyek kaphatók az atlétikai világbajnokságra a Jegy.atlétikaivilágbajnokság.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen kilenc esti és öt délelőtti program lesz a világbajnokság alatt, és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfimaraton 27-én reggel hétkor rajtol. |
Borítókép: Németh Balázs és Youhuu (Fotó: Origó/Polyák Attila)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!