Nem tudnak Attila nélkül létezni, újabb magyart vettek a törökök

A ZTE magyar válogatott kerettag védője, Mocsi Attila a török élvonalba tavasszal feljutó Riezsporhoz szerződik. A Zalaegerszeg és a török csapat is megerősítette az átigazolást a hivatalos oldalán.

Magyar Nemzet
2023. 08. 25. 15:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sallói István, a ZTE FC sportigazgatója pénteken az M1 aktuális csatornának számolt be a fejleményekről.  – Attila csütörtökön elutazott Törökországba, ahol ma sikeres orvosi vizsgálaton vett részt. A két klub véglegesítette a megállapodást, már csak a játékos aláírása van hátra. A törökök azon fáradoznak, hogy estig lezáruljon a folyamat, mert a csapat hétvégén a Trabzonsporral játszik, ami a helyi derbi, és szeretnék, ha Attila már pályára léphetne – mondta Sallói István. A 23 éves középhátvéd a ZTE színeiben 51 mérkőzésen lépett pályára, korábban a Szombathelyi Haladás, a Budaörs és a Fehérvár FC játékosa is volt.

Nem maradnak tehát Attila nélkül a törökök: a Fenerbahcétól távozó Szalai Attila után Mocsi Attila szerződött a Super Ligbe.

Borítókép: Mocsi Attilát már be is mutatták az új klubjánál (Fotó:  Caykurrizespor.org.tr)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.